Schmitt Pál: az alkotmány és a demokrácia őrzője leszek

Schmitt Pál megválasztott államfő a köztársaság első embereként a magyar alkotmány őrzője és a magyar demokrácia védelmezője kíván lenni. A Budai Polgár legfrissebb számában megjelent interjúban a politikus arról is beszélt, hogy szeptemberben költözik át az elnöki rezidenciára.

  • MTI MTI
Schmitt Pál: az alkotmány és a demokrácia őrzője leszek

Az interjúban Schmitt Pál azt mondta: munkájában a legfontosabb új elem a köztársasági elnökök tevékenységének sorában az lesz, hogy ő nyelvünk tisztaságának megőrzését mindennél fontosabb kihívásnak tekinti. Köztársasági elnökként a gondolkodása középpontjába a magyar embert állítja majd - tette hozzá. A magyar emberek szép beszédéért, a fiatalok és idősek egészségéért, az oktatásukért és az egész nemzet összetartozásáért fogok dolgozni - hangsúlyozta Schmitt Pál, megerősítve, díj alapítását tervezi annak érdekében, hogy a magyar nyelv visszanyerje régi rangját.

Az augusztus 6-án hivatalba lépő leendő köztársasági elnök elődei tevékenységét a legmesszebbmenőkig elismeri, mert - mint fogalmazott - véleménye szerint Göncz Árpád a demokratikus intézmények stabilizálásában jeleskedett, Mádl Ferenc az oktatás, a tudomány és a kutatás támogatásáért, Sólyom László pedig a fenntartható fejlődés és a környezettudatos gondolkodás elterjesztéséért, valamint a határon túli magyarság elismertetéséért tett nagyon sokat. Schmitt Pál beszélt arról is, hogy II. kerületi otthonából szeptemberben költözik át az elnöki rezidenciába.

 

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.