Egy éve ismerte gyilkosát a rendőr

Többször meglátogatta a svájci Bázelben gyilkosát az Alsóörsön lelőtt Gamauf János rendőr az elmúlt egy évben - írta szombati számában a Blikk.

  • MTI MTI
Egy éve ismerte gyilkosát a rendőr

A lap információi szerint ezt maga a főtörzsőrmester mondta el korábban baráti társaságban. A Blikk úgy tudja, hogy az áldozat és gyilkosa majdnem egy éve ismerték egymást.

A Magyar Hírlap értesülése szerint a svájci hadsereg tartalékos katonája volt, és engedéllyel tartotta magánál fegyvereit a 33 éves, svájci-magyar állampolgárságú Sz. Bálint, aki szerda hajnalban Alsóörsön lelőtt egy rendőrt és egy fiatalembert. A lap szombati számában azt írja: Sz. Bálint önvédelmi célból kapott engedélyt a pisztolyaira. Ismerősei militáns, rendszerető embernek tartották.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.