Az országban soha nem készítettek még ekkora kézzel varrott papucsot - mondta Sebestyén Imre, a magyarországi rekordok regisztrátora. A lábbeli hossza 124, szélessége 40, magassága 36 centiméter. Mivel a szegedi papucs készítése a Tisza-parti városhoz kötődik, valószínűsíthető, hogy a cipészmester alkotásával a magyar mellett világrekordot is fölállított.

MTI/ kelemen Zoltán Gergely

Sallay Tibor – aki az idős Rátkay Sándortól leste el a mesterség titkait – elárulta: a hatalmas lábbeli pontosan úgy, kifordított varrott eljárással készült, ahogy az átlagos méretű szegedi papucs már évszázadok óta. Ez azt jelenti, hogy a felsőrészt fordítva varrták rá a talpra, bevizezték, színére fordították, majd beleütötték a kaptafát, s a lábbeli így nyerte el végleges alakját. Az óriás lábbeli páratlan, nemcsak azért, mert egyelőre csak egy darab van belőle, hanem azért is, mert a hagyományos szögedi papucshoz hasonlóan szimmetrikus kaptafán készült, és csak a taposással válna jobb-, illetőleg ballábassá. Erre azonban kicsi az esély, hiszen viseléséhez a mester számítása szerint nyolcméteres testmagasság kellene.

A papucs legyártásához – a félmázsás kaptafa kifaragásán túl – hatvan munkaórára volt szükség, Sallay Tibornak hárman is segédkeztek. A lábbeli talpához másfél négyzetméter marhabőrt, a felsőrészhez kettő, a béléshez két és fél négyzetméter sertésbőrt használtak föl. Szükség volt még 38 méter varrófonalra, 12 dekagramm méhviaszra, a ragasztáshoz két kiló csirizre. A papucs fejéhez pedig egy jókora darab piros pamutbársony kellett, amelyre hagyományos virágmintát hímeztek, csak ez tizenkét órába tellett.