szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az energia-beszerzési költségek 2010. második negyedévi növekedése következtében szeptembertől éves szinten 10,5 százalékkal emelkednek a lakossági hődíjak - közölte a Főtáv Zrt. hétfőn. A díjnövekedés csak a hődíjat érinti, az alapdíj változatlan marad.

A hődíj bruttó 3222 forintról 3725 forintra növekedik gigajoule-onként, így egy átlagos, 135 légköbméteres lakás éves hődíj-költsége bruttó 139 ezer forintról 161 ezer forintra növekszik. A társaság felhívja a figyelmet arra, hogy 2010. április-május-június hónapokban a távhőszolgáltatás hőenergia-költségei alapvetően két tényező együttes hatására növekedtek. Mintegy 10 százalékkal drágította a beszerzéseket a forint/dollár árfolyamának romlása, illetve ebben az időszakban mintegy 9 százalékkal drágult a földgáz. A két tényező együttes hatása a II. negyedévben 19,8 százalékkal növelte az erőművek költségeit.

A Főtáv Zrt. energiaköltségei - a korábban végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően - ennél alacsonyabb mértékben, 17,6 százalékkal emelkedtek. A bekövetkezett drágulás az év végéig több mint 2,3 milliárd forint többletköltséget okoz a cég számára, míg a jövő évben ennek hatása több mint 4,5 milliárd forint. 

A lakóközösségek és közös képviseletek 2010. szeptember 30-ig még pályázhatnak a Főtáv Zrt. ÖKOPlusz - a távfűtött épületek fűtésrendszerének korszerűsítése irányuló - programjára. Az idén július 31-éig összesen 197 épületben, illetve 15.322 lakásban fejeződtek be a kivitelezési munkálatok a program keretein belül. Ezeknek a lakásoknak a tulajdonosai átlagosan 21 százalékos megtakarítást érhetnek el. A lakóközösségek az ÖKOPlusz program szolgáltatáscsomagjában 2008. január 1-ig visszamenőleg nyújtott 10 százalékos alapdíjkedvezményt ez év végéig tudják igénybe venni.

A budapesti távhőellátásban jelenleg 96 százalékot tesznek ki a földgázalapú technológiák. A Főtáv Zrt. ezt az arányt 2020-ra 80 százalék alá akarja csökkenteni. Az idén több olyan fejlesztés indult el, amelyek révén a megújuló energiaforrások aránya 2020-ra 20 százalék fölé növekedhet majd - derül ki a közleményből. 

A Főtáv Zrt. még 2010 áprilisában írt ki pályázatot egy geotermikus kútpár megépítésére. A 2011 év végére megépülő kútpár a rákoskeresztúri hőkörzetet látja majd el a megújuló energiából nyert hővel. A pályázatok beérkeztek, a két pályázóval a társaság egyeztető megbeszélést kezdeményezett, amelynek tárgya a telephely kijelölése. 

A vállalat tervei szerint 2012-ig megépülhet az a két biomassza fűtőmű is, amely évi 16 millió köbméter, majd 2015 után évi 30 millió köbméter földgáz kiváltását teszi majd lehetővé. Az észak-pesti telephelyre vonatkozó telepíthetőségi vizsgálat már elkészült, amely igazolta a telephely alkalmasságát a fűtőmű telepítésére. Ezen túlmenően a vállalat 2017-ig egy körülbelül 40 kilométer hosszúságú, a hét legnagyobb budapesti hőkörzetet összekapcsoló vezetékpár kiépítését is tervezi. 

A fejlesztésektől a vállalat nemcsak a gázfüggőség csökkenését és az ellátás biztonságának növekedését várja, a versenyhelyzetbe kényszerülő erőművek várható piaci magatartásával és új fogyasztók bekapcsolásával a lakossági fogyasztók költségei is csökkenhetnek majd - áll a Főtáv Zrt. közleményében.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

A parlament kapkodása miatt drágulhat a távfűtés

A távfűtés drágulásához vezethet, hogy a módosításból kifelejtették a távhőtermelés céljára vásárolt gáz árát. Így amennyiben a piaci gázár emelkedik, a lakossági tarifákban nem érvényesíthető költségnövekedést az ipari fogyasztóknak eladott gázra terhelhetik a kereskedők – írta a Napi Gazdaság.