Útlezárások augusztus 20. miatt

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tisztavatásának főpróbája, valamint az ünnepség ideje alatt a Hősök terén és környékén útlezárásokra, illetve a tömegközlekedési eszközök elterelésére kell számítani.

  • MTI MTI
Útlezárások augusztus 20. miatt

A közlemény szerint a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem augusztus 19-én csütörtökön reggel 8 órától tartja a Hősök terén a tisztavatási ünnepség főpróbáját, majd másnap, augusztus 20-án pénteken, 11 órától magát a tisztavatási ünnepséget. A korlátozásokra ekkor kell számítani.

A minisztérium felhívja a figyelmet, hogy a tavalyihoz hasonlóan, idén is az ünnepség egyik kiemelkedő mozzanata, hogy a tér felett a Magyar Honvédség repülőgépei és helikopterei kötelékrepülést hajtanak végre, mely erős hang- és zajhatásokkal jár.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.