Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Schmuck Andor, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) főpolgármester-jelöltje nem lép vissza senki javára. A politikus szerdán az MTI-nek adott nyilatkozatában cáfolta az erről szóló alaptalan híreszteléseket.
Schmuck Andor elmondta, olyan visszajelzéseket kaptak, hogy más pártok ajánlószelvény-gyűjtő aktivistái arra hivatkozva kérik el nyugdíjas szimpatizánsaiktól a cédulákat, hogy ő "úgyis visszalép" majd. Utalt arra is, hogy már a médiában is megjelent a visszalépéséről szóló sejtetés. A főpolgármester-jelölt szerint "láthatóan szervezett formában működik a suttogó propaganda", ezért hangsúlyozza, nem lép vissza az indulástól. A szociáldemokrata politikus közölte, már a hét elején megkezdték az ajánlószelvények gyűjtését.
A politikus kampányirodája által az MTI-nek küldött közleményben az áll, hogy Schmuck Andor előző nap délután Bús Balázs óbudai, szerda délelőtt pedig Szabados Ákos pesterzsébeti polgármesterrel találkozott.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.