Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Magyarországon nem jellemzőek a nagyobb földrengések, az elmúlt napok miskolci és sellyei eseményei nem számítanak kirívó esetnek - mondta Bus Zoltán szeizmológus.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézete Földrengésjelző Obszervatóriumának tudományos munkatársa rámutatott arra, hogy az ilyen erősségű földmozgások nem számítanak ritkaságnak az országban: minden évben van néhány ilyen, a Richter-skála szerint 2-es, 3-as erősségű földrengés, amelyet a lakosság is érzékelhet. Bár "nem túl gyakori, hogy hat, érezhető földrengés öt napon belül forduljon elő", de nem is kirívó eset, nem lehet olyan következtetéseket levonni, hogy ezzel megnőtt volna Magyarország veszélyeztetettsége - hangsúlyozta. Kiemelte: ezekkel a földmozgásokkal együtt ebben az évben eddig Magyarországon kilenc érezhető földrengés volt, ez a szám nem számít szokatlanul nagynak.
Bus Zoltán szerint a Miskolc környékén tapasztalt múlt heti, valamint a keddi és a csütörtöki rengéseknek nincs különösebb okuk, bár ezen a területen nem ritka jelenség a földmozgás. "Nem ez Magyarország leginkább földrengésveszélyes része", de időről időre előfordulnak rengések errefelé - jegyezte meg. A kisebb, 2-es, 3-as erősségű földmozgások összefüggnek egymással, nem jósolható meg azonban, hogy követi-e őket újabb rengés a közeljövőben - mondta az MTA kutatója. Hozzátette: nem lehet kizárni, hogy lesznek további földmozgások. A Miskolc környéki és a Baranya megyei sellyei földrengések között nincsen semmilyen összefüggés, véletlen, hogy az ország két részén is hasonló esetek voltak néhány napon belül - tette hozzá Bus Zoltán.
Mint mondta, Sellyén háromszor rengett a föld egy nap alatt, a legnagyobb, 3,5-es magnitúdójú földmozgásnak pedig két előrengése volt aznap reggel. De még ez sem számít nagyobb, aggodalomra okot adó rengésnek - fűzte hozzá a szeizmológus. Sellye közel van Horvátországhoz, és ott sokkal inkább jellemzőek a földmozgások, mint Magyarországon - jegyezte meg.
Miskolctól néhány kilométerre délre augusztus 14-én és 17-én is észleltek földrengést, az előbbi erőssége a Richter-skála szerint 2,5-es volt, az utóbbi pedig 2,1-es erősségű volt, míg a Baranya megyei Sellyén augusztus 17-én 3,5-es magnitúdójú rengés volt a településen.
Magyarország nem tartozik a kiemelkedően földrengésveszélyes területek közé, mintegy évi száz rezgést mérnek a műszerek, ezek körülbelül tizedét lehet érezni. Leggyakrabban Kecskemét környékén, a Móri-árokban, a Jászságban és a Balaton északi felén mozdul meg a föld.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.