Kétszázmilliós adócsalás Szolnokon

Egy szolnoki cég vezetői dolgozóik munkabére után nem fizettek be több mint 200 millió forint járulékot; az adócsalás miatt a gyanúsítottak akár nyolc év szabadságvesztést is kaphatnak - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője szombaton.

  • MTI MTI
Kétszázmilliós adócsalás Szolnokon

Sipos Jenő közleménye szerint különösen nagy értékre elkövetett adócsalást, és munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalást tárt fel a VPOP Észak-alföldi Regionális Nyomozó Hivatala egy szolnoki székhelyű cégnél.

A céget eredetileg csődbűncselekmény elkövetése miatt kezdték vizsgálni, mivel képviselője a felszámolási eljárás során nem számolt el a cég vagyonával. A cég ügyében elrendelt nyomozás kapcsán a pénzügyőr nyomozók azonban további bűncselekményeket is feltártak.

Az ügyvezető három éven keresztül valótlan áfa-bevallásokat adott be, illetve valós bevételeket hallgatott el, aminek következményeként 50 millió forintot meghaladó áfa-hiányt okozott az állami költségvetésnek.

A cégvezető ezen túlmenően több éven át alkalmazott munkaszerződés nélküli munkavállalókat, akiknek csak bért fizetett, ám azok után nem vallotta be és nem is fizette be a járulékokat. Az eddigi adatok szerint több mint 200 millió forint járulékot nem fizetett meg.

A vámnyomozók a jelenleg is tartó eljárás során két gyanúsítottat hallgattak ki. Sipos Jenő közölte, amennyiben az ügy a bíróság elé kerül, a bűncselekmény elkövetőit akár 2-8 évig terjedő szabadságvesztésre büntehetik.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.