Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Sárkányhajót vesz a szegedieknek az önkormányzat

Sárkányhajót vásárol a szegedieknek a város önkormányzata.

  • MTI MTI
  • +${remainingCount} szerző
Sárkányhajót vesz a szegedieknek az önkormányzat

A vízi járművel a helyi diákok ingyenesen kipróbálhatják és gyakorolhatják az egyre népszerűbb sportágat - mondta el az MTI-nek Botka László (MSZP) polgármester vasárnap az MKB Sárkányhajó Világbajnokság eredményhirdetését megelőzően. Véleménye szerint fantasztikus siker volt a városban a hétvégi világbajnokság, ahol a profik mellett települések és különböző cégek is indultak: a futamokra sok ezer szegedi látogatott ki.

Mindez azt bizonyítja, hogy az egy-két évtizede Magyarországra került sárkányhajó rendkívüli karriert futott be, aminek talán két oka van. Ez egyik, hogy bárki bármikor elkezdheti, a másik, hogy nagyon jó közösségépítő tevékenység - fejtette ki a városvezető, hozzáfűzve: ezért döntöttek úgy, hogy hajót vásárolnak.

Az önkormányzat által valamivel több, mint másfél millió forintból megvásárolt vízi jármű a Szegedi Sport és Fürdők Kft. fenntartásába kerül. A tervek szerint a város valamennyi iskolása ingyen használhatja, emellett természetesen az igazgatóság szervezésében később bárki számára bérelhetővé válik. Mint a polgármester elmondta, az országban nem tud másik városról, amely hasonló lehetőséggel élt volna.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.