Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Fővárosi Bíróság kedden meghosszabbította a csepeli kettős gyilkosság gyanúsítottjainak előzetes letartóztatását.
A bíróság közleménye szerint az előzetes letartóztatást azért hosszabbították meg november 9-ig, mert tartani lehet a gyanúsítottak szökésétől vagy elrejtőzésétől, illetve megalapozottan feltehető, hogy az eljárási cselekményeknél a jelenlétük másképp nem biztosítható. A végzés nem jogerős, mivel azzal szemben a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.
A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában 2009. január 7-én megölték az intézmény igazgatóját és helyettesét. A gyilkosság után a rendőrség két embert vett őrizetbe: a bűncselekmény során megsérült gondnokot, K. Tamást és a tanintézmény gazdasági igazgatóját, Deme Gábort, aki a kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának szocialista tagja volt.
A kettős emberöléssel kapcsolatban a BRFK két büntetőeljárást is indított 2009 januárjában: az életvédelmi osztály az emberölés miatt folytatott nyomozást a gondnokkal és a volt gazdasági igazgatóval szemben, előzetes letartóztatásuk mellett. A gazdaságvédelmi osztály pedig sikkasztás, csalás és okirat-hamisítás miatt folytatott eljárást, mely során gyanúsítottként hallgatták ki a volt gazdasági igazgatót és az iskola egyik alkalmazottját, K. Ildikót.
A BRFK egy korábbi közleménye szerint az emberölés miatt indult eljárás során a nyomozók bizonyítékokat találtak arra, hogy vagyon elleni bűncselekmények is történhettek a csepeli iskolában, és ezek az emberölés motivációjaként is szolgálhattak. A kettős gyilkosság ügyében bűnpártolással vádolták meg a volt csepeli rendőrkapitányt. Ellene idén májusban lakásvásárlása ügyében is nyomozást indított a rendőrség hűtlen kezelés bűntette miatt.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.