A Paksi Atomerőmű (PA) Zrt. igazgatósága augusztus 26-án közzétett rendkívüli közgyűlési meghívója szerint a vezérigazgató munkaviszonyának megszűnésével, illetve új vezérigazgató munkaviszonyának létesítésével és javadalmazásával kapcsolatos döntések szerepelnek a szeptember 13-ára összehívott közgyűlés napirendjén. Az atomerőmű tulajdonosa, a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. élén július 30-án, rendkívüli közgyűlésen történtek személycserék. Ekkor választották az MVM Igazgatóságának tagjává Hamvas Istvánt, akit a paksi atomerőmű vezérigazgatói székének várományosaként emlegetnek.
Hamvas István fizikus, harminc éve a paksi atomerőműben dolgozik, jelenlegi műszaki vezérigazgató-helyettes. Idén, a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült az atomerőműben végzett több évtizedes eredményes műszaki-, tudományos tevékenysége elismeréseként.
A Paksi Atomerőmű (PA) Zrt. élén jelenleg Süli János áll, ő is régi szakember, szintén 1980 óta dolgozik az atomerőműben, amelynek élére másfél évvel ezelőtt nevezték ki. Elődje Kovács József volt, aki Kocsis Istvánt követte a vezérigazgatói székben, 2005-ben. A paksi atomerőműben négy blokk üzemel, amelyeket 1982 és 1987 között kötöttek az ország villamosenergia-hálózatára. Az elmúlt években az eredetileg 440 MW kapacitású reaktorok teljesítményét 500 MW-ra emelték. Jelenleg az eredeti 30 éves üzemidő 50 évre történő meghosszabbítása jelenti a legnagyobb kihívást a paksi szakemberek számára, miközben a parlament elvi hozzájárulása után elkezdődött az atomerőmű bővítésének előkészítése is.
A nukleáris erőműben állítják elő a legolcsóbb hazai áramot: a 2010. évi tervezett értékesítési átlagár - az egy kilowattóra villamos energiára jutó árbevétel - 11,09 forint, szemben a 2009. évi átlagosan 10,67 forinttal. Tavaly a Magyar Energia Hivatal honlapján szereplő adatok szerint az erőművek értékesítési átlagára - beleszámítva a Paksi Atomerőművet is - 16,5 forint volt kilowattóránként.
A PA Zrt. a múlt évet történetének legnagyobb termelési eredményével zárta, több mint 15 ezer GWh villamos energiát állítottak elő Pakson. A termelési növekedés a Paksi Atomerőmű részarányának emelkedését eredményezte. A bruttó hazai termelésből 2009-ben 42,97 százalékot tett ki a paksi áram, ami majdnem hat százalékkal több mint az előző évi.
Új vezérigazgatója lehet hétfőtől a paksi atomerőműnek
Várhatóan új vezérigazgatót neveznek ki a Paksi Atomerőmű élére. Az igazgatóság hétfőre hívta össze a rendkívüli közgyűlést, amelyen személycserékről döntenek.

Megszületett az USA és az EU közötti vámegyezmény
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Török Gábor szerint Orbán pólója arra utal, hogy a választás időpontja hivatalos
Parlamenti választások: A Sándor-palota szerint Sulyok dönt, és nem egyeztet senkivel
"A Fidesz egy pattanás egy mocsári tündér fenekén" - Túlélheti ‘26-ot a NER?
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Németország – több halott és sebesült egy vonatbalesetben
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.