Közvetlen élet- és balesetveszély nem állt és nem áll fent a munkaterületen. A rézsűcsúszás a sok esővel, a közelmúltban történt két kisebb földrengéssel, valamint a terület geológiai, morfológiai sajátosságaival magyarázható a NIF közleménye szerint.
Emlékeztetnek arra: a térségben az év első hat hónapjában annyi csapadék hullott, mint máskor egész évben, emellett az eseményt megelőző időszakban két olyan földmozgást is érzékeltek a szakemberek, amelyek erőssége meghaladta a Richter-skála szerinti 2-es értéket.
A beruházó, a tervező és a kivitelező megkezdte a történtek alapos elemzését. Azt egyelőre nem lehet megmondani, hogy az esemény befolyásolja-e és ha igen, akkor miként az M0-ás déli szakasza bővítési munkáinak ütemét. A fővárost elkerülő autópályának ezt a szakaszát - leállósávval kiegészítve - kétszer három sávosra bővítteti a NIF.