MSZP: a Fidesz az önkormányzatokban felelőtlenül gazdálkodott

Az MSZP szerint képmutató és álságos, hogy a Fidesz az önkormányzatokban az MSZP kormányokra mutogat, és nem ismeri el a saját hibáit, az elmúlt évek felelőtlen gazdálkodását.

  • MTI MTI
MSZP: a Fidesz az önkormányzatokban felelőtlenül gazdálkodott

Ujhelyi István szocialista országgyűlési képviselő hétfői sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy egy felmérés szerint az egy főre jutó adósság tekintetében a fideszes vezetésű Hódmezővásárhely, a főváros V. kerülete és Kaposvár áll a lista élén, a legkevésbé eladósodott települések vagy kerületek pedig szocialista vezetésűek.

Véleménye szerint az eladósodott települések vezetői hiába mutogatnak a szocialista kormányokra, mert az Állami Számvevőszék egyik jelentése megállapította, hogy a fideszes önkormányzatok által az elmúlt években kibocsátott kötvényekből befolyt pénz kétharmadát felhalmozási célra fordították.

Kérdésre válaszolva közölte: szocialista vezetésű önkormányzatok is bocsátottak ki kötvényeket, de az ebből befolyt pénzt nem a napi működésre, hanem fejlesztésekre fordították és felelős gazdálkodást folytattak.

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.