A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a Sárvár felől Szombathely irányába tartó személygépkocsi a 88-as főút elkerülő szakaszára akart balra kikanyarodni, de feltevésük szerint nem adott elsőbbséget a védett úton haladó járműnek és összeütközött azzal. A balesetet okozó járművezető és utasa a helyszínen életét veszítette, a másik járműben nem sérül meg senki. A holttesteket a tűzoltók vágták ki az összetört személygépkocsiból.
Két halott egy sárvári balesetben
Az elsőbbségadás elmulasztása lehetett az oka annak a balesetnek, amelyben két ember veszítette életét hétfőn este Sárvár közelében - közölte a rendőrség az MTI érdeklődésére.
A zöld-fokiak sírtak az öltözőben, Messi szenvedésről beszélt
A címvédő Argentína ellen is nagyot küzdött az újonc.
Lovaggá ütnék az angolok Harry Kane-t
Nyolc éve már megkapta az OBE kitüntetést, ami már az első lépés a lovagi cím felé.
Magyar Péter benyújtotta az Alaptörvény-módosítást, amivel megszűnik Sulyok megbízatása
Sok mindent tartalmaz még a módosítás, amely Magyar szerint azt a célt szolgálja, hogy a magyar államot soha többé ne ejthesse senki foglyul. Több ponton is változtattak az eredeti terveken.
Gulyás Gergely szerint szombaton megszűnt a jogállam és elkezdődött az önkényuralom Magyarországon
Elnézést kért Pikó Andrástól és lányától a köztévé állítólagos új vezetője
Pikó András a köztévé állítólagos új vezetőjéről: Csak olyat lehet találni, aki gyerekekről gyártott lejárató anyagot a Fidesz-propagandában?
Elnémult kínai gép miatt szálltak fel a Gripenek
„Egy jó kávézó a nappalink meghosszabbítása” – Milánó legendás cukrászdája megérkezett Budapestre
Legalább nyolc hajó fordult hirtelen sarkon a Hormuzi-szorosban
Lovasbalesetben halt meg egy fiatal nő Somogyban
Drónnal találtak meg a Balatonban egy nőt, aki búcsúüzenetet hagyott hátra és eltűnt
Kiderült, kiknek osztott ki Hankó Balázs 400 milliót négy nappal a választás előtt
Kiderült két új részlet az iskolakezdési támogatásról
Időjárás: jövő héten is megsülünk?
Nagy Ervin is elmondta a véleményét arról, hogy Krasznahorkai visszautasította a Nemzet Művésze elismerést
Egyre többen firtatják Varga Mihály személyi felelősségét a Matolcsy-korszakban eltűnt százmilliárdokért
Kenyér rég nincs, most már benzin és áram sem – eljött végre a reformok ideje Kubában?
„Ha úgy látnátok magatokat, ahogy én, vennétek egy nagy tükröt, és egész nap nézegetnétek magatokat”
Hogyan lett egy hippiből láma?