Erről a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata tájékoztatta az MTI-t. Az ügyben a fonyódi rendőrkapitányság névtelen feljelentés alapján rendelt el nyomozást, majd vett őrizetbe hétfőn négy embert. A sértettek az elmúlt időszakban egy hónapos időtartamra kaptak kölcsön összegeket, amelyeknek a dupláját követelték tőlük vissza. Akik nem fizettek, azokat megfenyegették, hogy megverik őket, valamint rájuk gyújtják a házukat.
A nyomozás során kihallgatott sértettek és más közvetett tanúk is megneveztek egy Öreglak Baráti-hegyen lakó férfit, a testvérét, valamint két társukat, mint elkövetőket. A Kapos Beavatkozó Alosztály segítségével mind a négyüket elfogták a fonyódi nyomozók. A lakásukon tartott házkutatás során több tárgyi bizonyítékot - adósfüzeteket, listákat, szerződéseket - sikerült lefoglalni.
A kihallgatások során három gyanúsított beismerő vallomást tett, negyedik társuk azonban panasszal élt, és nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését. A rendőrség uzsora bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt mind a négy férfit őrizetbe vette, amit követően a Kaposvári Városi Bíróság elrendelte az előzetes letartóztatásukat.