Váci Fidesz-botrány

Akár a váci parlamenti mandátum sorsát is befolyásolhatja az a most előkerült hangfelvétel, amely két éve egy Fidesz-gyűlésen készült.

  • Fahidi Gergely Fahidi Gergely
Váci Fidesz-botrány

„Leegyeztettem a Fidesz-felsővezetéssel, az ő jóváhagyásukkal mertem én ezt így behozni, bízván abban, hogy ti meg fogjátok érteni, hogy ebből mennyit lehet profitálni (...) Nemcsak én vállaltam ezért a cégért kezességet, hanem rajtam kívül a felső vezetés is (...) Pesti Imre, Molnár Ágnes, akik benne vannak, tehát én nélkülük biztos nem mentem volna bele” – hangzik el a HVG birtokába került hangfelvételen. Mindezt Bábiné Szottfried Gabriellának, a Fidesz váci – Pest megye 2. számú – választókerület-elnökének, jelenlegi országgyűlésiképviselő-aspiránsának tulajdonítják volt párttársai, akik közül kérdésünkre többen is úgy nyilatkoztak, hogy a hangfelvétel hiteles. A rögzített mondatok 2008. május 10-én egy helyi Fidesz-gyűlésen hangzottak el.

A politikai zsákmányszerzés boszorkánykonyhájába némi „befülelést” engedő felvétel egy végül meg sem valósult, 45 millió forintos műszerbeszerzésről, egy kardiológiai ultrahangkészülék lízingjéről szól. A Bábinéként azonosított női hang szenvedélyesen érvel amellett, hogy a szocialista vezetésű város eladósodott kórháza nehéz – egyes vélemények szerint ma már csődközeli – anyagi helyzete ellenére is meg kell szavazni a – máshol állítólag 7 millióért beszerezhető – gép lízingjét, mert az semmi máshoz nem mérhetően értékes emberi életeket menthet meg. Ezzel kapcsolatban hangzik el, hogy az ajánlatot tevő Green-Sound Kft. „jobbos cég”, és a szocialisták – köztük Bóth János polgármester – azért járulnának hozzá az üzlethez, mert erről a politikai háttérről nem tudnak.

Bábiné nemcsak választókerületi elnök, de Sződliget polgármestere, és családi bt-je révén váci vállalkozó is. A Green-Sound üzletkötője a cég honlapja szerint ugyanaz a Lesti József, aki ügyvezetője, majd végelszámolója lett az önkormányzati tulajdonú Sződliget Szolgáltató Kft.-nek. Mindez nehezen hihetővé teszi, hogy a szocialista politikusok ne jöttek volna rá a „jobboldali kötődésre”. A kampányban ugyancsak érzékeny támadási felületet jelenthet, hogy az adóhivatal honlapja szerint az adóhatóság végrehajtási eljárást kezdeményezett a Ligetfalvi Bt.-nél, amelyben Bábiné a beltag. E társaság egyik fióktelepeként a városi rendőrkapitányság büféjét jelölik meg.

„Cégünknek nincs tartozása. Valóban volt járulékfizetési elmaradásunk, amire fizetési halasztást kértünk és kaptunk” – szögezte le a HVG-nek a politikus asszony. Bábiné kizártnak tartja, hogy 2008-ban ilyesmi elhangzott volna, valamint hozzátette: „kampány van, jelölt vagyok, meddig tart összevágni valamilyen anyagot?”

A felső kapcsolatként említett Pesti viszont állítja, hivatkozott rá a választókerületi elnök, de Bábiné utóbb neki elismerte, hogy ezt minden valós alap nélkül tette, nem gondolta komolyan, és vissza is vonta állítását. „Eleve életszerűtlen azt feltételezni, hogy a Bóth vezette önkormányzatban bármilyen vásárlást befolyásolni tudtunk volna” – tette hozzá Pesti, hangsúlyozva, mennyire kellemetlen számára, hogy neve olyan ügylet kapcsán jelenjen meg, amelyhez semmi köze sem volt.

A váci választókörzet a Fidesz–KDNP számára balhésnak számít. A városi képviselő-testületben négy éve patthelyzet alakult ki, 11-11 bal- és jobboldali képviselővel, valamint egy függetlennel, így rögtön megindultak mindkét oldalról az átcsábítási hadműveletek. A Fidesz egyik képviselőjét tavaly januárban arra hivatkozva zárták ki a pártból, hogy néhány napnyi késedelembe esett a tagdíjfizetéssel – állítólag van olyan, máig aktív párttag is a városban, aki utoljára három éve fizetett –, de ősszel már az egész helyi pártszervezetet feloszlatták. Később viszont a képviselő-testület egyetlen fideszes tagját se vették vissza a pártba.

Az erős katolikus gyökerű püspöki székhelyen már a tavalyi európai parlamenti választáson megelőzte a Jobbik a szocialistákat, most pedig sokak szerint az a kérdés, meg tudja-e előzni a Fideszt. Erre aspirál a térségben meglehetősen népszerű verőcei polgármester, Bethlen Farkas is, aki függetlenként is maga mögé állíthatja a Fideszt „puhának” tartó szavazókat. A most vereségre ítélt szocialisták nem a jelenlegi képviselőt, a polgármestert, hanem egy kevésbé ismert helyi politikust, Jakab Zoltánt indítják. Ami mögött a Fideszből kizártak alkut sejtenek. Szerintük cserébe a Fidesz gyenge jelöltet indít majd az őszi önkormányzati választáson, lehetővé téve az MSZP-s polgármester újrázását.

FAHIDI GERGELY