„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Szeptember végéig aluljárók, utcák, parkok és terek újultak meg Budapesten.
A Kiskörút (illetve vonzáskörzetének) teljes rekonstrukciója 2008. januárjában kezdődött. Keretében megújult a közműhálózat, megújultak a villamos vonalak és megállók, az aluljárók, az utak, a terek és a parkok is. A kapcsolódó beruházás állomásépítések által nem érintett területeinek rekonstrukciója 2010. szeptember 30-ára, azaz határidőre befejeződött - közölte a DBR Metró Projekt Igazgatósága.
A 4-es metróhoz kapcsolódó beruházások keretében valósult meg a Bartók Béla út és a Szent Gellért tér átépítése, majd valamivel több, mint 10 milliárd forintból 2008. januárjában megkezdődött a Kiskörút Szabadság híd és Astoria közötti szakaszának teljes rekonstrukciója. A megvalósítás első lépéseként átépült a Belgrád rakpart, a Fővám tér, a Vámház körút és a Múzeum körút teljes közműhálózata, majd megújult a 47-49-es villamos vonala, ahol a villamosok 2008. decembere óta ismét teljes vonalon közlekedhetnek.
A 2-es villamos pályája a Március 15. tértől a Közraktár utcáig szintén átépült. A villamos mélyvezetésű szakasza a Budapesti Corvinus Egyetem nyugati homlokzata előtt hosszabb lett, így az Egyetem főbejárata előtt – az állomásépítés befejezése után – lehetőség nyílik majd egy új dísztér kialakítására. A villamos pályájának süllyesztésével egyidejűleg sikerült megoldani a Központi Vásárcsarnok árvízi időszakban történő korszerű hulladékkezelését is a Csarnok téri teherliftek átadásával. A Fővám téri modern gyalogos aluljáró 2009. októberére készült el, azóta a 2-es villamos szintén megújult vonalon közlekedhet.
2010. szeptember 30-ig - azaz a szerződésben vállalt határidőre - megújultak a felszíni burkolatok a Kiskörúton és vonzáskörzetében, "faltól falig" átépült a Múzeum körút, a Baross utca sétálóutcává alakult, megújult a Kálvin tér V. kerületi oldala, a Kálvin téri"aluljáró, a villamos több megállója, a Vámház körút, a Fővám tér, és a Belgrád rakpart. A Budapesti Corvinus Egyetem déli homlokzata előtt parkosított sétányok kötik össze az épületeket.
A Fővám téren az V. kerület közreműködésével egy kellemes városi liget épült, játszótérrel, hatalmas terekkel, mely lehetőséget kínál akár kulturális rendezvények lebonyolítására is. Csütörtökig valamennyi olyan munkafázist befejezett a vállalkozó, amely nem érintett az állomásépítések által. A még hátralévő felszíni területek végleges rendezésére az állomásépítések befejezését követően kerülhet majd sor.
A 2-es és a 47-49-es villamos, valamint a 4-es metró vonala közötti átszállási kapcsolatot lebonyolítani hivatott Fővám téri gyalogos aluljáró (és felszín) akadálymentesítésére - folyamatosan együttműködve az érintettek képviselőivel - kiemelt figyelmet fordítottak a szakemberek. A komplex akadálymentesítés keretében a kerekes székkel, babakocsival közlekedők és idősek számára sikerült a liftekkel, süllyesztett járdaszegélyekkel viszonylag korán kielégítő megoldást találni, ezek azonban a vakok és gyengén látók számára csak újabb leküzdendő akadályok lettek.
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének érdekvédelmi vezetője szerint a Fővám tér akadálymentesítése a valós igényeket szolgálja, és a kevés mintaszerű projektek egyike - közölték.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.