Váratlan dologra készül az Orbán-kormány, az utódja százmilliárdokat bukhat a rezsicsökkentés miatt
Kiürítené a különleges, az oroszoktól szuperdrágán megvett földgázkészletet a kormány.
A Zöld Baloldal aktivistái szombat éjfél után pár perccel, a kampánycsend alatt megpróbálták elbontani a Jobbik Blaha Lujza téri választási pontját, és emiatt tettleg bántalmazták egymást a két szervezet aktivistái. A pavilon elbontását a rendőrség akadályozta meg.
Kalmár Szilárd, a Zöld Baloldal ügyvezető elnöke elmondta, hogy azért kezdték el a pavilon bontását éjfél után, mert ezt a Jobbik nem kezdte meg, holott a kampányidőszak végeztével a választási törvény rendelkezése értelmében a pavilon fenntartása már illegálisnak minősül. Szerinte a két tábor aktivistái között emiatt tettlegességre került sor, majd kihívták a rendőrséget.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnapi tájékoztatása szerint a kampánycsend megsértéséről kaptak bejelentést éjfél után 10 perccel, majd a kiérkező járőröknek a bejelentő azt mondta: négy aktivista megszólította a baráti társaságukat, hogy szavazzanak az egyik párt jelöltjére, de azok a rendőrök megérkezésekor már nem voltak ott.
A BRFK közlése szerint a bejelentők megkísérelték a helyszínen az egyik párt választási plakátjait - a kampánycsend megsértésére hivatkozva - eltávolítani, melyet az intézkedő rendőrök megakadályoztak. A rendőrség az esetleges kampánycsendsértést közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.
Kiürítené a különleges, az oroszoktól szuperdrágán megvett földgázkészletet a kormány.
Több mint egy évig tartott a tárgyalás, az ítélet nem jogerős.
A filozófus nem hiszi, hogy Magyar Péter a liberális demokrácia helyreállításának bajnoka lesz.
A volt miniszter főtanácsadó lesz.
A HVG által megkérdezett infektológus szerint nem kell rettegni.
Május vége óta többször is el kellett halasztani az Ax-4 misszió indítását.