A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla május 27-én megalapozatlanság és súlyos eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte az FB két évvel ezelőtti ítéletét, és új elsőfokú eljárásra utasított a 2003-ban kipattant brókerbotrány ügyében. Az ügyben egyébként 1998 és 2003 közötti cselekmények miatt emelt vádat az ügyészség Kulcsár Attila és társai ellen.
Az FB honlapján a december-január-februárra kitűzött 18 tárgyalás időpontja olvasható, valamint az, hogy az ügyben eljáró öttagú bírói tanács elnöke Gimesi Ágnes, másik szakbírája pedig Cserni János.
A Kulcsár-ügyben javarészt a 2003 nyarán Ausztriában kézre kerített elsőrendű vádlott ügyészségen tett, magát és társait terhelő vallomásai alapján emelt vádat a Fővárosi Főügyészség 2005-ben.
A vád lényege szerint Kulcsár a Kereskedelmi és Hitelbank brókercégének, a K and H Equitiesnek a munkatársaként jogosulatlanul forgatta állami és magánbefektetők pénzét. A megvádolt állami cégvezetők, illetve magánbefektetők az eljárás során mindvégig tagadták bűnösségüket, csakúgy, mint a K and H bank megvádolt egykori vezetője, Rejtő E. Tibor.
Az összesen 24 vádlott ügyében a Fővárosi Bíróság 2008-ban hirdetett elsőfokú döntést, amelyben Kulcsárt 8 évre és 230 millió forint vagyonelkobzásra, néhány társát többéves letöltendő szabadságvesztésre és sok tízmilliós vagyonelkobzásra ítélte. Ezen túlmenően előzetes letartóztatásba helyezte az egykori brókert.
Fellebbezések folytán 18 vádlott ügyében másodfokon folytatódott a büntetőper. Az ítélőtábla előtt a vádlottak többsége továbbra is ártatlanságát hangoztatta, de jogerős ítélet meghozatalát, az ügy lezárását kérte. Kulcsár viszont többéves hallgatás után - nagy meglepetésre - megszólalt, és több érdemi, sok vonatkozásban az addigi vallomásaitól eltérő nyilatkozatot tett, majd azt fejtegette, hogy az éppen az ő korábbi vallomásain alapuló ügy nagyrészt még nincs felderítve, de a megismételt eljárás során majd segít a hatóságoknak.
Az ítélőtábla az új eljárás elrendelésekor Kulcsár Attilát kiengedte az előzetes letartóztatásból, a bróker azóta a főváros területére vonatkozó lakhelyelhagyási tilalom alatt áll.
Decemberben újrakezdődik Kulcsár Attila büntetőpere
December elsején kezdődik újra Kulcsár Attila és társainak büntetőpere a Fővárosi Bíróságon (FB) - közli honlapján a bíróság.

Tizenöt év ment el a semmire, a választás népszavazás lesz Orbán Viktor hatalmáról – ezek voltak Magyar Péter legfontosabb állításai
Gyenge és vízió nélküli beszéd volt – így értékelte Magyar Péter Orbán tusványosi szereplését
Orbán Viktor tusványosi beszédének tíz legfontosabb gondolata
Kapott üzenetben egy emojit. Azt hiszi, érti? Dehogy 🤡
Dopeman, Miklósa Erika, Nagy Elek – itt vannak az egyes számú Digitális Polgári Kör tagjai
Török Gábor belenézett Orbán Viktor fejébe
A politológus arra utal, hogy a kormányfő nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.
Orbán tusványosi jegyzeteinek a hátoldalán meglepő kép tárult fel
Buda Péter: Hamis zászlós hadműveletekkel zajlik a valódi háború Kárpátalján
„Óva intettek, hogy ne tegyem” – Majka a One felirat alatt ismételte meg a bindzsisztáni fejbelövést Siófokon
Netanjahu elmaradt letartóztatása után Szijjártó helyesnek tartja, hogy Magyarország kilépett a Nemzetközi Büntetőbíróságból
Karácsonyt gyanúsítottként hallgatják ki, de a Pride-szervezők közül még senki nem kapott hatósági értesítést
A Budapest Pride kiáll a főpolgármester mellett.