A liberális párt túlzottan önkritikus, gyakran önmarcangoló intellektualitást és mentalitást "cipelt magával". Nem volt képes arra, hogy szélesítse társadalmi bázisát, belső konfliktusai tették tönkre - vélekedett a távozó budapesti főpolgármester a Profil riporterének kérdésére, mivel magyarázható a rendszerváltáskor még erős és vonzó párt "drámai hanyatlása".
Az MSZP-vel kötött koalíció miatt négy évvel később egymillió választót veszített el az SZDSZ, s mert nem lépett ki ebből a koalícióból, amikor jó ok lett volna rá, "bennrekedt" a baloldali táborban. A liberális választók egy jelentős része nem tekintett az SZDSZ-re az MSZP-től független erőként - vélekedett.
Kijelentette, hogy nem tudott semmit a BKV körüli korrupciós botrányokról. A budapesti önkormányzat szervezetéből adódóan a főpolgármester helyetteseinek teljes és kizárólagos ellenőrzésük van egyes területek felett, s az MSZP által delegált Hagyó Miklóshoz tartozott a fővárosi tömegközlekedés - fejtette ki.
Volt főtanácsadója, Mesterházy Ernő "nagy terhet vett le" a válláról a szocialista-liberális budapesti koalíció tagjaival való egyeztetésben. A fővárosi koalíció 2006 után csak egyfős többséggel rendelkezett, bizonyos körülmények között minden döntés előtt mindkét frakció minden egyes tagjával tárgyalni kellett, hogy biztosítsák a többséget - mondta Demszky. Hagyó Miklóssal mindamellett gyakorlatilag hetente találkozott. "Sajnos nem volt velem őszinte. Létezett egy világ, amit előlem eltitkolt" - tette hozzá.
Azt, hogy állítólag Hagyó Miklós és Mesterházy Ernő a budapesti Rudas fürdőben négyszemközt döntött fontos ügyekben, ő is "csak most olvasta" - felelte az Index hírportál cikkében szereplő értesülésre utaló kérdésre.
Demszky Gábor bírálta a budapesti közszolgáltató cégek - a gázszolgáltató, a víz- és a csatornázási művek - külföldi résztulajdonosai szerződéseinek Tarlós István által tervezett felülvizsgálatát. Ezek a vállalatok nagyon jól működnek, és profitot termelnek a fővárosnak. A külföldi résztulajdonosok emellett olyan vezetési kultúrát hoztak magukkal, amelyből Budapest csak profitálhat. Ha a főváros felmondja ezeket a szerződéseket, "az nagyon sok pénzbe fog kerülni" - vélekedett.
Saját jövőbeli terveiről úgy fogalmazott, hogy nyugdíjba vonul, és megírja emlékiratait.
Demszky: ''létezett egy világ, amit előlem eltitkolt''
Saját magát emésztette fel az SZDSZ - mondta Demszky Gábor egy osztrák hetilap hétfői számában megjelent interjúban, amely még az önkormányzati választások előtt készült.
NKA-botrány: elvitték az otthonából a Fidesz-frakció egyik munkatársát
A Mol nem működteti tovább a kekváját, amivel a határon túli focit, az MCC-fesztet és Káel Csabát támogatták Orbánék alatt
Házkutatást tartottak a Családbarát Magyarország Központnál
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Csendben növekedhet, mégis jó eséllyel gyógyítható: mit kell tudni a follikuláris pajzsmirigyrákról?
Két hét alatt 7 milliárdot spórolt a közmédia vezetése
1,8 milliárdért szerződött a Hazajáró gyártócégével az MTVA
Elzavarja a kutyás strandot Keszthely
Elárulták, miért fordult vissza Klein Dávid a Broad Peak alól
Jelentkezz a HVG gyakornoki programjára!
Ha érdekelnek a hírek és belülről is megismernéd a sajtó működését, írj nekünk!