Hétfői katasztrófa: továbbra sem találják az iszaplavinában eltűnt áldozatot

Továbbra is keresik a speciális mentők a hétfő délutáni vörösziszap-lavina okozta katasztrófában eltűnt embert - a környezetvédelmi államtitkár az ajkai tűzoltóság előtt, a sérült tározó, és az előző nap kiürített Kolontár sajtóbejárását megelőzően vasárnap délelőtt.

  • MTI MTI
Hétfői katasztrófa: továbbra sem találják az iszaplavinában eltűnt áldozatot

Illés Zoltán az MTI-nek elmondta: a lúgos iszap okozta sérülések miatt a vasárnap reggeli adatok szerint még mindig 60 ember van kórházban, 12 ember állapota továbbra is súlyos. A legalább hét halálos áldozatot követelő katasztrófában egy embert még eltűntként kezelnek, felkutatása folyamatosan zajlik - tette hozzá. A környezetvédelmi államtitkár emlékeztetett: a katasztrófát követően négy ember, köztük egy 14 hónapos gyermek holttestét találták meg, az ötödik áldozat veszprémi kórházban vesztette életét, a másik két áldozatot pedig pénteken, Devecser határában, otthonaiktól több kilométerre találták meg a vörösziszapban. A kutatás során többször átvizsgálták a környéket, átkotorták a Torna-patakot, és lecsapoltak egy halastavat is.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.