Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Kerítésbontásra készül a szántódi önkormányzat; a település mintegy 200 méter hosszú balatoni partszakaszát tíz esztendeje zárja el egy ott épült lakóparkot övező kerítés - írta keddi számában a Somogyi Hírlap.
Dolgos János, a település újraválasztott polgármestere a lapnak nyilatkozva elmondta: az előző testület többsége nem igazán támogatta "a kerítés elleni harcban", most azonban olyan testület állt föl, amelyben többsége van annak az álláspontnak, hogy mindent el kell követniük a kerítés eltüntetése érdekében. Az önkormányzat az elmúlt években - élve elővételi jogával - 196 négyzetméternyi tulajdonrészt szerzett az osztatlan közös tulajdonú parkban.
A polgármester felidézte, hogy egy 1999-ben, az akkori testület által alkotott helyi építési szabályzatban egyértelműen az áll: az ominózus strandterület közpark. Egyértelmű az 1995-ös törvény is: természetes vizek partját a tulajdonos közérdekű célra tartja fenn, ezért ott ingatlantulajdon nem szerezhető - tette hozzá. A strandterület magántulajdona jogszerű, erről közigazgatási hatósági és bírósági állásfoglalások is születtek - hívta fel egy levélben a szántódi képviselők figyelmét Kukoricza János, a lakóparkot értékesítő VIP Service Kft. nevében. A társaság az önkormányzat elővásárlási jogra hivatkozó tulajdonszerzését tartja jogszabályellenesnek.
A lakóparkosok a választások előtt egyesületet alakítottak. A kampány során írták egy röpiratban: amennyiben Dolgos János marad a polgármester, kezdeményezik az üdülőterület elszakadását Szántódtól és Balatonföldvárhoz csatlakoznának. A jelenlegi községi strandot az önkormányzat, míg a később lakópark céljára kiparcellázott területeket a VIP Service Kft. a Hunguesttől vásárolta meg. Az adásvételi szerződés mellékletét képező térképmásolat szerint a lezárt strandrész nem tárgya e szerződésnek, a földhivatal és a szakhatóságok elé viszont már egy olyan rajz került, amelyen a leendő lakópark területébe kerítették a közvetlen parti részt is. Zajlottak már bírósági perek a témában, de a szántódi önkormányzatnak még egyszer sem adtak igazat - olvasható a lapban.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.