Kövér László: a vidéki élet ne jelentsen hátrányt

Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke kedden a Vas megyei Jánosházán úgy fogalmazott: az a kormány célja, hogy a vidéki élet ne jelentsen hátrányt, a falvak meg tudják tartani az ott élőket.

  • unknown unknown
Kövér László: a vidéki élet ne jelentsen hátrányt

Beindítjuk a gazdaság motorjait vidéken is, megerősítjük a közoktatást és a közbiztonságot, emeljük az egészségügyi ellátás színvonalát és újra fonjuk a szociális hálót - mondta. Hozzáfűzte: mindezeknek az a célja, hogy a vidéki élet könnyebb legyen és lehetőségeiben jobban közelítsen a városokhoz.

Kövér László hangsúlyozta, hogy az elmúlt négy hónap katasztrófái és kormányzati munkája is azt bizonyítja, hogy "senkit nem hagynak" az út szélén.

Az Országgyűlés elnöke elismerően szólt azoknak a szakembereknek az áldozatos munkájáról, akik az idősek gondozásában, a rászorulók segítésében vesznek részt.

Örömtelinek nevezte, hogy egy olyan felújított intézményt adhat át Jánosházán, amely hozzájárul a segítők munkakörülményeinek javításához is.

A gondozási és családsegítő központ felújítása 30,3 millió forintos beruházást igényelt, melyből 27,3 millió forintot az Új Magyarország Fejlesztési Terv részeként, a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretben az Európai Unió és a magyar állam finanszírozott.

A felújításnak köszönhetően kicserélték az épület tetőszerkezetét, nyílászáróit, korszerűsítették a hőszigetelést és a fűtést, valamint teljessé tették az épület akadálymentesítését.

A gondozási és családsegítő központ kistérségi feladatokat is ellát, Jánosháza mellett a környező községek, Duka, Keléd, Kissomlyó és Nemeskeresztúr idősei és a rászoruló családok is igénybe vehetik szolgáltatásait.


Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.