Schmitt Pál elmondta, meg sem fordult a fejében, hogy tizennégy évesen részt vegyen az 1956-os harcokban, október 23-án éppen egy edzésről ment hazafelé, amikor meglátta a Bem tér felé tartó tömeget, elment velük egy darabon egészen a Kossuth térre. Hozzátette, neki a megbeszélt időpontra mindig otthon kellett lenni, máskülönben édesapja akár egy-egy nyaklevest is kiosztott. Az államfő úgy vélekedett, Nagy Imre példakép. Mint mondta, "segítségével válhattunk azzá a néppé, amely kiverte a falból a legelső téglát". "A másik pillanat, amelyet most ünneplünk, az, hogy 1989-ben összeomlott a rendszer, hogy október 23-án népköztársaságból köztársasággá váltunk, egyértelműen 1956-ban gyökerezik, ahogy az idei választásokon megtapasztalt példátlan összefogás is visszavezethető rá" - fogalmazott Schmitt Pál.

Az államfő közölte: hatvan éves koráig számára nem is létezett a politika. Arra a felvetésre, hogy a kádárizmusban államtitkár-helyettesi rangig vitte, azt válaszolta, hogy annak semmi köze nem volt a politikához. Hangsúlyozta, még egy szakszervezetnek vagy a KISZ-nek sem volt tagja soha, nemhogy a pártnak. Mint fogalmazott, beszélt négy nyelvet, kétszeres olimpiai bajnok volt, szállodai vezető 17 évig, ezért esett rá a választás és lett a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Ez a tisztség viszont automatikusan együtt járt az Országos Testnevelési és Sporthivatal egyik alelnöki posztjával, ami pedig államtitkár-helyettesi rangot jelentett - fejtette ki.

Schmitt Pál arra a kérdésre, hogy a köztársasági elnök szerepét hogyan látná szívesen a készülő új alaptörvényben, azt felelte: a jelenlegi parlamenti erőviszonyok, egyértelmű felhatalmazás idején inkább az egyensúly megteremtése vezérli, de szerinte szükség van a végső kontrollra, fékre, tehát éppen, hogy megerősítené "ezt a két beavatkozási pontot". Az, hogy rövid, kéthónapos elnöksége alatt nem kellett élnie ezekkel az eszközökkel, mivel szavai szerint felelősséggel dolgozott a parlament, és az elé terjesztett törvényjavaslatok kiállták az alkotmányosság próbáját, egyáltalán nem jelenti azt, hogy ha kell, ne élne velük a jövőben - nyilatkozta.

Schmitt Pál beszélt arról is, hogy szíve szerint mindenhol ott lenne, ahová hívják, de, mint fogalmazott, "valóban meg kell tanulnom, hol a határ". Arra a kérdésre, hogy miért éppen Kolontáron nem volt ott a vörösiszap- katasztrófa másnapján, azt válaszolta: mindenki oda menjen, ahol dolga van. Mint mondta, megnyugvással látta, hogy a miniszterelnök, a miniszterek, a polgármesterek is a helyszínre siettek, tették a dolgukat. Hozzátette: ő legfeljebb az együttérzéséről biztosíthatta volna az érintetteket, ami feladata is, ám úgy ítélte meg, ezt megteheti a sajtón keresztül, leginkább pedig ott, ahol a sérültek vannak. "Ezért aztán abban a pillanatban, amikor kórházba szállították őket, ott voltam köztük és végigjártam az intézmény mindhárom szintjét, az intenzív osztályt is beleértve" - jelentette ki.