„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A Tűzraktér Független Kulturális Központ és Alkotóház üzemeltetői közleményben hívják fel a figyelmet arra, hogy a Bors című napilap - lapunk által is idézett - szerdai hírében tévesen nevezik Tűzraktérnek az Angelina Jolie amerikai filmsztár budapesti forgatásához kibérelt helyszínt. A napilap értesülései szerint a ház portása átejtette a Budapesten forgató stábot.
A Tűzraktér Független Kulturális Központ 2007 januárjáig bérelte a Tűzoltó utcai épületet, mely Budapest IX. kerületében található, majd egy átmeneti időszakot követően 2008 májusában nyitott meg újra a Hegedű utcában, Budapest VI. kerületében, tehát 2007 januárjától semmilyen módon nem vonható felelősségre azért, ami az épületben illetve épülettel történik - hívja fel a figyelmet közleményében a Tűzraktér Független Kulturális Központ és Alkotóház.
A Bors című napilap - s annak nyomán lapunk is - arról számolt be, hogy a rendezőként Budapesten forgató Angelina Jolie forgatási helyszínnek szemelte ki az egykori Tűzraktér épületét, s kibérelte egy hétre másfél millió forintért, de később kiderült, hogy a bérleti szerződést nem a tulajdonossal, hanem a kapuőrrel kötötte. Miután fény derült az ügyletre, a portást elbocsátották. A Tűzraktér Független Kulturális Központot üzemeltető Art Sector Alapítvány arra hívja fel a figyelmet, hogy a Tűzoltó utcai épületnek soha nem voltak a tulajdonosai.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.