„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Szakértői vélemény volt arról, hogy hiba kétféle talaj találkozásánál építkezni, s az elsődleges szakértői vélemények is ezt állapították meg - írja a Blikk a birtokába került szakértői iratokra hivatkozva.
Az elsődleges szakértői vélemények, amelyeket a Mal Zrt. által felkért talajmechanikai szakemberek készítettek. Ezekben az áll - írja a lap -, hogy talajtörés okozhatta a tragédiát. A cég tulajdonosainak jogi képviselője, Ruttner György azt mondta: valóban született két előzetes vélemény, de ezek még nem véglegesek, további fúrásokat és elemzéseket kell még elvégezni.
Az iratokban az szerepel, hogy az 1990-1994 között épített 4 kilométer hosszú, majd 2001-ben átadott további 3,3 kilométer hosszú tízes számú tározót körülvevő résfal, amelynek fel kellett volna fognia a szivárgást, "beterelte" a csapadékvizet a gátfal alá. Az agyagos talaj átázott, a talajrétegek egymáson elcsúsztak, így talajtörés jött létre.
A lap emlékeztet: a mostani vélemény egybecseng azokkal az eredményekkel, amelyekről Winkler Gusztáv, a Budapesti Műszaki Egyetem adjunktusa beszélt korábban.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.