Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Egyelőre nem bontja föl a 2-es villamosvonal kivitelezési szerződését a szegedi önkormányzat, erre azonban később sor kerülhet, ha az építők nem tudják tartani a vállalt ütemtervet - döntött a szegedi közgyűlés.
Botka László (MSZP) polgármester azért kérte az ügyben a közgyűlés állásfoglalását, mert a beruházás befejezése a módosított határidőhöz képest is több mint egy hónapot csúszik, s a szerelvények előreláthatólag csak az év végén indulhatnak el.
A 2-es villamosvonal 3.040 méteres vágányrendszerének, felsővezetékeinek, valamint a kapcsolódó egyéb építményeknek a kivitelezésére 2009. december 4-én kötött szerződést az önkormányzat a cseh OHL ZS, a. s. vezette konzorciummal. A kivitelező a 2,085 milliárd forintos nettó vállalkozási díjért 2010. július 2-ra ígérte a munka befejezését. A határidőt a vállalkozási szerződés tervezettnél későbbi aláírása, a rendkívül csapadékos időjárás és a közműtérképek pontatlansága miatt kialakult műszaki problémák miatt szeptember 18-ára módosították. A beruházás az új határidőre sem fejeződött be, sőt a kivitelező az ekkor tartott bejárás szerint csupán a munkák harmadát végezte el.
Az önkormányzat ezért bejelentette, érvényesíteni kívánja a napi 10 millió forintos kötbérigényét. A késedelmi kötbér a szerződés szerinti maximális összeget - a vállalkozói díj egyötödét - 2010. október 30-án éri el, a követelés ekkor esedékessé válik, s ha azt a vállalkozó vitatja, peres eljárás keretében lehet a követelést érvényesíteni. Meghatározott feltételek mellett - 45 napos csúszás után - az önkormányzat fel is mondhatja a szerződést, s ekkor a vállalkozói díj 20 százalékával megegyező meghiúsulási kötbérre jogosult, a késedelmi kötbérre azonban ebben az esetben nem tarthat igényt.
A felmondás esetén az állagmegóvásra, majd a beruházás befejezésére új közbeszerzési eljárásokat kell kiírni, ez utóbbihoz azonban előbb el kell végezni a be nem fejezett munkák felmérését. Az előterjesztés szerint a várható kivitelezési ajánlat magasabb lehet a jelenlegi vállalkozó díjánál, a többletköltség elérheti a 300 millió forintot is. A munkák így legkorábban 2011 augusztusára fejeződhetnének be, s a jótállási igény érvényesítése is nehezebb lenne.
Az önkormányzattal tartott egyeztetésen a kivitelező konzorcium a vágányépítési munkák befejezését, a próbajárat elindítását 2010. december 15-ére vállalta, s ekkor kezdődhetne el az egy hónapos műszaki átadás-átvétel. Botka László az előterjesztés vitája során kijelentette, amennyiben a kivitelező nem tartja az általa vállalt ütemtervet - a frakcióvezetők egyetértésével - az önkormányzat felmondja a szerződést.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.