Bank László, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) baranyai csoportjának irodavezetője az MTI-nek elmondta, az első vetési ludakat - több mint húsz példányt - október 12-én a sumonyi halastavaknál látták, nem sokkal később a Duna mellékéről már 3-400-as csapatokat is jeleztek a megfigyelők. ”Ezek is még csak előhírnökei a népesebb libaseregeknek, melyek megérkezésük után már tartósan itt maradnak, és gyakran egész télen át kitartanak megyénkben” - véli a szakember.
Baranyában 5-10 ezer vadliba telel rendszeresen. Legtöbbször vetési ludak és nagy lilikek alkotta vegyes csapatokkal lehet találkozni főleg a kukoricatarlókon vagy a frissen kelt őszi vetéseken. Legfontosabb éjszakázóhelyeik a sumonyi halastavakon és a Duna zátonyain, homokpadjain vannak, ahol igazi madarászcsemege a hajnalban kihúzó és az alkonyatkor beszálló madártömegek látványa. A vetési lúd (Anser fabalis) méretében nagyon hasonlít a nyári lúdra. Magyarországon természetvédelmi oltalom alatt nem áll, vadászható faj.
Megérkeztek az első vadlibák Baranyába
Ismét megjelentek Baranyában a vonuló vadlibacsapatok; öt-tízezer vadliba telel rendszeresen a megyében.

Washington a NATO 5-ös cikkelyéhez hasonló védelmet biztosíthat Kijevnek
Zelenszkij: Olyan biztonsági garancia kell, ami a gyakorlatban működik, földön, vizen, levegőben
Vonatpótlás MÁV-módra: „Egy órája rostokolunk, tájékoztatást nem kaptunk”
Összeomlott a békéscsabai vonal.
A szolnoki polgármester nem várt Pintérre: „magunk oldjuk meg a közbiztonság kérdését”
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.