Útlevél helyett a mobilját nyújtotta a részeg sofőr Röszkénél

Útlevél helyett mobiltelefont nyomott a határrendész kezébe Röszkén egy magyar férfi, aki annyira ittas volt, hogy végül kiesett a kocsijából. Rajta kívül egy embercsempészt is elfogtak - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

  • MTI MTI
Útlevél helyett a mobilját nyújtotta a részeg sofőr Röszkénél

Pénteken, nem sokkal éjfél előtt egy magyar rendszámú autó gurult a röszkei határátkelőhely útlevélkezelő fülkéjéhez. Amikor a határrendész a sofőr útlevelét kérte, helyette egy telefont kapott. Miután közölték a vezetővel, hogy a mobilja nem jogosítja határátlépésre, a férfi úgy döntött, kiszáll az autóból és úgy adja át okmányait - a gépjármű ajtajának nyílásakor azonban kiesett a járműből. Kisebb próbálkozások után, az útlevélkezelők segítségével végül sikerült talpra állnia. A férfi ellen ittas vezetés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Ugyancsak Röszkén egy embercsempész is fennakadt pénteken. Egy szerb állampolgár jelentkezett belépésre a határátkelőhelyen, de a schengeni információs rendszer segítségével kiderült róla, hogy a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság - embercsempészet bűntett megalapozott gyanúja miatt - elrendelte a körözését.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.