Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A most lezárult nyomozás szerint az egyik anyuka figyelmetlensége okozta nyáron egy négy éves kislány vízbefulladását Fertőrákoson. A rendőrség az ügyet vádemelési javaslattal adta át az ügyészségnek.
Fertőrákos üdülőövezetében július 15-én történt a tragédia. Egy négy éves kislány a kerti medencébe fulladt. A nyomozás szerint aznap többen, gyerekek és felnőttek egyaránt fürdőztek a 1,5 méter mély medencében. Az egyik gyermek anyja figyelmetlen volt, és amíg a kislány anyja kikísérte a vendégét a házból, a nő anélkül szállt ki gyermekeivel a vízből, hogy visszazárta volna a medencét körülvevő kerítés reteszét. Így tudott a kislány a vízhez menni, ahol feltehetően megcsúszott és a vízbe esett - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr- főkapitányság sajtószóvivője. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya, gondatlanságból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt nyomozott. Az ügyet vádemelési javaslattal adta át az ügyészségnek.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.