Molnár szerint brutálisan megfenyegették a legfőbb ügyészt

Molnár Csaba (MSZP) szerint Budai Gyula szerdán brutálisan, nagy nyilvánosság előtt megfenyegette a legfőbb ügyészt és politikai megrendelést fogalmazott meg az igazságszolgáltatás számára.

  • MTI MTI
Molnár szerint brutálisan megfenyegették a legfőbb ügyészt

A szocialista politikus annak kapcsán tartott sajtótájékoztatót, hogy Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerdán azt mondta: küszöbön áll Gyurcsány Ferenc volt kormányfő büntetőjogi felelősségre vonása a sukorói ingatlanpanamában. Az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának alelnöke példa nélkülinek nevezte a történteket.

Budai Gyula szavai azt jelentik: a Fidesz azt üzente a legfőbb ügyésznek, elvárja, hogy büntetőeljárást indítson Orbán Viktor legnagyobb politikai ellenfele, Gyurcsány Ferenc ellen - közölte.

Molnár Csaba véleménye szerint Orbán Viktor azért szeretné börtönbe juttatni Gyurcsány Ferencet, mert retteg tőle. Arra a kérdésre, tud-e arról, hogy az elmúlt hetekben meghallgatta volna a korábbi miniszterelnököt a Központi Nyomozó Főügyészség, azt válaszolta: nincs ilyen információja.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.