Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Bizonyítékok hiányában szűnt meg véglegesen a nyomozás az egykori Pécsi Városi Vagyonkezelő (PVV) Zrt. ingatlanértékesítési ügyeivel kapcsolatban - írta szerdai számában az Új Dunántúli Napló.
A Legfőbb Ügyészség helybenhagyta a nyomozást megszüntető rendőrségi határozatot, de megváltoztatta annak indoklását. A vizsgálat megszüntetésének okaként ugyanis korábban a bűncselekmény hiányát jelölték meg. Horváth Szilárd, a Somogy Megyei Főügyészség főügyésze a lapnak elmondta: néhány ingatlan eladásakor keletkezett ugyan kára a vagyonkezelőnek, ám a szándékos károkozás nem volt bizonyítható.
A Pécs Holding Zrt. jogelődje, a PVV 2004 és 2007 között lebonyolított ingatlanértékesítési ügyei kapcsán egy magánszemély tett feljelentést. Azzal érvelt, hogy az ingatlaneladásokkal kapcsolatos információkhoz csak bennfentesek jutottak hozzá, az értékesítés alapáron történt, így a várost jelentős veszteségek érték. A rendőrség kétszer is megszüntette a jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult eljárást, az ügyészség azonban mindkét esetben a nyomozás folytatására kötelezte a hatóságot. Az ügy most végleg lezárult - olvasható a baranyai napilapban.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.