Hiába számítottak béremelésre a pedagógusok

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt várja, hogy a parlamenti ciklus végére a pedagógusok bére elérje az értelmiségi átlagbért; bár gesztusértékű béremelésre számítottak 2011-re, úgy tűnik, ez nem valósul meg - mondta Mendrey László, a PDSZ elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

  • MTI MTI
Hiába számítottak béremelésre a pedagógusok

A elnök szerint sokszor elhangzott a választási kampányban, hogy a pedagóguspálya legyen "presztízspálya", a tanároknak biztosítani kell az értelmiségi átlagbért a ciklus végére. Konkrét ígéretként hangzott el, hogy 2011-ben gesztusértékű béremelést javasol a tárca. A hétvégén azonban különböző számok láttak napvilágot, amelyekből az derül ki, hogy a költségvetésben a közalkalmazotti bértábla emelésére nulla forint van előirányozva - mondta Mendrey László.

Mindent megtesznek azért, hogy ez megváltozzon - tette hozzá -, levelet írnak a frakcióvezetőknek és személyes konzultációkat kezdeményeznek a jövő évi költségvetés elfogadása előtt.

Mendrey László a sajtótájékoztatón beszélt a közoktatási törvény tervezetéről is. Mint hangsúlyozta, jó lenne olyan jogszabályt elfogadni, amely legalább két-három ciklusán át változatlan marad, hogy a közoktatásnak nyugodt körülményeket teremtsenek, ne kelljen minden tanévben a megváltozott törvénynek megfelelően átdolgozni a tantervet. Azt szeretnék - mondta -, ha a szakszervezet javaslatai is bekerülnének a tervezetbe.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.