Tóth Eszter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, hogy az elsődleges információk szerint két autó frontálisan ütközött össze, egy harmadik pedig beléjük szaladt. A Keresztúri út érintett részét a forgalom elől lezárták, csak a BKV járatai közlekedhetnek ott - tette hozzá.
Hármas karambol a X. kerületben
Hármas karambol történt szombaton délután Budapesten a X. kerületben a Keresztúri úton, a balesetben négyen sérültek meg, őket kórházba szállították - mondta a rendőrség az MTI-nek.
A zöld-fokiak sírtak az öltözőben, Messi szenvedésről beszélt
A címvédő Argentína ellen is nagyot küzdött az újonc.
Lovaggá ütnék az angolok Harry Kane-t
Nyolc éve már megkapta az OBE kitüntetést, ami már az első lépés a lovagi cím felé.
Hülyeség máshol is van, de rakott krumpli csak itt – portréinterjú Kemény György képzőművésszel
Magyar Péter benyújtotta az Alaptörvény-módosítást, amivel megszűnik Sulyok megbízatása
Sok mindent tartalmaz még a módosítás, amely Magyar szerint azt a célt szolgálja, hogy a magyar államot soha többé ne ejthesse senki foglyul. Több ponton is változtattak az eredeti terveken.