Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Sikeres volt a délelőtti hatósági szemle, és így kiadhatják az engedélyt az átkelő ideiglenes forgalomba helyezésére.
Este tíz órakor nyitják meg a Margit hidat a forgalom előtt, miután sikeres volt a délelőtti hatósági szemle, és így kiadhatják az engedélyt az átkelő ideiglenes forgalomba helyezésére. A hatósági eljárás során hatvanöt szakhatóság nyilatkozatát kellett beszerezni ahhoz, hogy a közösségi közlekedés után a gépjárműforgalom is megindulhasson a Margit hídon.
Az index.hu szerint azért csak este 10 órakor nyitják meg az átkelőt, mert a hétfő délutáni csúcsforgalmat már nem akarták megzavarni ezzel az információval. November első hétvégéjén tartották a híd statikus próbaterhelését, ennek eredményei megfelelőek voltak. A híd rekonstrukcióját 2009 augusztus 21-én kezdték el.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.