És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Előzetes letartóztatásba helyezett egy dombrádi kábítószer-terjesztőt a Nyíregyházi Városi Bíróság nyomozási bírája - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnökhelyettes-sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
A nem jogerős végzés indoklása szerint a gyanúsított részben saját fogyasztásra, részben értékesítés céljából tartott kábítószert a lakásán, s idén januártól november 10-ei lebukásáig több fiatalkorúnak és felnőttnek adott el grammonként kétezer forintért drogot - írta közleményében Nyakó Zsuzsanna. Hozzátette: az értékesített mennyiség megállapítása folyamatban van, és tart a kábítószer-fogyasztók kilétének felderítése is.
A sajtószóvivői feladatokat ellátó bírónő tájékoztatása szerint a drogterjesztő munkaviszonnyal nem rendelkezett, megélhetését kábítószer értékesítéséből fedezte. A rendőrség korábbi közlése szerint a múlt héten kilenc embert állítottak elő kábítószerrel való visszaélés gyanújával Dombrádon, köztük a drogterjesztéssel gyanúsított, a bíróság által most letartóztatott 25 éves férfit. A nyolc kábítószer-vásárló, köztük négy fiatalkorú, szabadlábon védekezhetnek.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.