Az intézet volt vezetője erről szerdán nyilatkozott az MTI-nek Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos azon kijelentésére reagálva, miszerint az EKI-vel kapcsolatos bűncselekményekhez ő is jelentősen asszisztált."Ez egy szánalmas és nevetséges próbálkozás a lejáratásomra, amelynek semmi alapja nincsen" - kommentálta az elhangzottakat Kárpáti Zsuzsanna az MTI-nek, hozzátéve: "nincs félnivalóm, állok a vizsgálat elé". Kárpáti Zsuzsanna elmondta, hogy a munkaügyi bíróságtól már kérte a főigazgatói posztra való visszahelyezését, ahonnan szerinte jogellenesen távolították el.
Kifejtette továbbá azt is, hogy a főigazgatói teendőket jelenleg az a Fidesz-KDNP vezette minisztérium által megbízott személy látja el, aki korábban mellette dolgozott gazdasági igazgatóként. Ő ellenjegyezte és ismerte a szerződéseket, Kárpáti Zsuzsanna ismeretei szerint viszont a felügyeleti szerv felé egyetlen esetben sem tett kifogást. Budai Gyula sajtótájékoztatón jelentette be, hogy ismeretlen tettes ellen sikkasztás és hűtlen kezelés elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tett a rendőrségen az EKI-nél folytatott vizsgálat során feltárt visszásságokkal összefüggésben. Mint mondta, a vizsgált időszakban Kárpáti Zsuzsanna volt az intézet főigazgatója.
A kormánybiztos kifejtette, a vizsgálat során megállapították, hogy bizonyos - Kárpáti Zsuzsanna személyével kapcsolatba hozható - cégek részére a hivatali utat megkerülve, szóbeli utasítás alapján adtak ki készleteket. "A megkötött szerződések részben ismerősökkel történtek (EKI által megbízott ügyvéd férjének cége), továbbá a szerződő cégek sok esetben Kárpáti Zsuzsanna választókerületéből kerültek ki, sokszor rossz minőségben teljesítettek, és volt olyan kifizetés is, amely mögött nem állt szerződés" - olvasható a tájékoztatón kiosztott sajtóanyagban. Budai Gyula emellett azt mondta, hogy a 2010-es országgyűlési választások idején Kárpáti Zsuzsanna - MSZP-s jelöltként - az intézmény infrastruktúráját felhasználta a kampányhoz.
Tájékoztatása szerint megállapítást nyert az is, hogy az EKI közbeszerzési eljárásaira indokolatlan többletköltséget rótt külsős ügyvédek igénybevétele, akik közt szerepelt Kárpáti Zsuzsanna férje, valamint az egészségügyi tárca több ügyvédje is. Több esetben trükköztek a közbeszerzések lebonyolításával, továbbá kötöttek például 45 millió forint összegben olyan szerződést is, amelyről előzetes hatástanulmányt nem készítettek, a projekt a mai napig nem valósult meg, a több millió forintos számítástechnikai eszközök pedig azóta is a raktárban porosodnak - közölte a kormánybiztos.
Jogellenes felmentése miatt lejárató hadjáratra gyanakszik Kárpáti
Kárpáti Zsuzsanna, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) volt főigazgatója szerint jogellenesen mentették fel pozíciójából, ezért indult ellene "lejárató hadjárat".

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.