szerző:
MTI

Nyolc év börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen szerdán a Tolna Megyei Bíróság azt a férfit, aki 2009. novemberben egy gázpisztollyal 22 millió forintot rabolt el a dombóvári postáról.

A 36 éves dombóvári férfit a bíróság fegyveresen elkövetett rablás és személyi szabadság megsértése miatt marasztalta el, emellett hat évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. K. Tamás 2009. november 17-én hajnalban rabolta ki a kisváros postáját; egy gázpisztollyal kényszerítette a postahivatal férfi dolgozóját, hogy két munkatársnőjét, a főpénztárost és egy takarítót ragasztószalaggal megkötözze, majd maga kötözte meg a férfit. A rabló 22 millió 674 ezer forintot vett magához, de a rendőrök perceken belül elfogták. Egyikük három célzott lövést adott le rá, a férfi a kezén és a lábán sérült meg.
   
Az ügyészség pénteken ismertetett vádindítványa már nem tartalmazta a hivatalos személy elleni erőszakot, amellyel korábban azért vádolták meg K. Tamást, mert a rendőrök vallomása szerint kétszer is rájuk szegezte a gázpisztolyt. A vádlott ezt tagadta, elmondása szerint már megadta magát, amikor rálőttek, és a lövések hátulról érték. Az ügyész a perbeszédben kitért arra, hogy az orvosszakértői jelentés ez utóbbit támasztotta alá, valamint arra, hogy a rendőrök ellentmondóan nyilatkoztak a körülményekről, és az ellentmondásokat a bíróság előtt sem oldották fel. A Dombóváron ismert vállalkozó korábbi vallomásában azt mondta, hogy azért követte el a rablást, mert csavargyártással foglalkozó vállalkozása, illetve szerencsejáték-szenvedélye miatt jelentősen eladósodott. Az ügyész perbeszédében azt emelte ki, hogy elsősorban a cége számára felvett magánhitelek voltak döntők az eladósodásában.
   
A vád képviselője enyhítő körülményként kérte figyelembe venni többek között azt, hogy a vádlott a lövések következtében maradandó sérülést szenvedett. A tanácsvezető bíró leszögezte: a rendőri eljárás szakszerűségének megítélése meghaladja az eljárás kereteit. Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosbításért, a védő részben felmentésért, részben enyhítésért fellebbezett, a per a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.


 

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Itt vannak a részletek az állami nyugdíjkötvényről

Itt vannak a részletek az állami nyugdíjkötvényről

Merész manőver: robbantásra készülnek a japánok a száguldó aszteroidán

Merész manőver: robbantásra készülnek a japánok a száguldó aszteroidán

Iskolatársát rabolta ki egy diák és barátja Békésen, meg is verték

Iskolatársát rabolta ki egy diák és barátja Békésen, meg is verték

Szijjártó: Magyarország akkor is kap gázt a Gazpromtól, ha Kijev és Moszkva nem jut dűlőre

Szijjártó: Magyarország akkor is kap gázt a Gazpromtól, ha Kijev és Moszkva nem jut dűlőre

44,2 millió forint adósságot termel napi szinten a Honvédkórház

44,2 millió forint adósságot termel napi szinten a Honvédkórház

Korábban is megölte egy csecsemőjét a Fejér megyei nő

Korábban is megölte egy csecsemőjét a Fejér megyei nő