A árvízi gyűjtés három hónapja alatt 745 ezer darab hívás és SMS érkezett, ez közel 150 millió forint. A vörösiszap-katasztrófa károsultjai számára kevesebb mint két hónap alatt több mint 206 millió forint értékű adomány érkezett 1 millió 30 ezer sms és telefonhívás formájában a 1749-es segélyvonalra - közölte a segélyszervezet az MTI-vel. A Vodafone, a T-Mobile, a Telenor, a T-Home, az Invitel és a UPC által támogatott 1749-es segélyvonalon összegyűjtött milliók a magyar Vöröskereszt segítségével jutottak el az érintettekhez.
A Magyar Vöröskereszt az árvízre befolyt 150 millió forintos összegből a gyorssegélyek mellett az árvízkárosult családok házainak újjáépítését segítette építőanyagok vásárlásával.
A vörösiszap-katasztrófára beérkezett összegből a segélyszervezet eddig mintegy 2 millió forint értékben állított össze gyorssegélycsomagot a devecseri rászorulóknak, valamint közel 30 millió forint értékben háztartási cikkeket - hűtőszekrény, mosógép, gáztűzhely - juttat el számukra. A segélyszervezet a fennmaradó összegből lakások vásárlását tervezi 10 olyan vörösiszap-károsult családnak, akik el akarják hagyni eddigi lakóhelyüket.
Közel 360 millió forint gyűlt össze a 1749-en
Közel 360 millió forint adomány gyűlt össze a 1749-es segélyvonalon az árvíz-és vörösiszap-károsultak megsegítésére.
Így oldják meg Ukrajnában, hogy akkor is legyen áram, ha az oroszok kilőtték a transzformátort - Földes András riportja
A volt TEK-es Hajdu Jánost gyanúsítottként hallgatták ki az aranykonvojügyben
Orbán Viktor reakciója: a Tisza az ukránokat képviseli.
Foci-vb: Brazília – Japán (ÉLŐ)
Hűbérbirtokok és megfojtott történelmi lehetőségek: az elmúlt évek színházigazgatói kinevezései, 2. rész
Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar Pétertől a parlamentben
Forsthoffer Ágnes: Mélységesen szégyellem magam mindannyiunk helyett, amikor ilyet látok
Megdőlt a hőmérsékleti rekord, vonatok maradtak ki, vízágyúztak a Hősök terén – a kánikula hírei
A foci-vb csoportköre számokban: váratlan helyről törtek a spanyolok babérjaira, a sztárcsatárokról is sokat elárulnak az adatok
Döntöttek az olvasók: ez a focivébé legmenőbb meze
Meglepő végeredmény született.