A bíróság most harmadjára hosszabbított, immár három hónapra. A büntetőeljárásról szóló törvény szerint ennek letelte után még két és fél évig tarthatják előzetesben a gyanúsítottakat - írta a nol.hu. Közölték, a lapuknál névtelenül jelentkező forrás azonban felhívta a figyelmünket egy internetes oldalra, ahol a Tátrai Miklós kihallgatásáról szóló jegyzőkönyvek beszkennelt változatai megtalálhatók. Ebből kiderül, mint írták: "a vagyontanács elé kerülő előterjesztésben nem szerepelt a sokat emlegetett parlamenti találkozóról készült emlékeztető, azt valaki utólag csempészte az iratok közé". Az iratokból - melyeken Tátrain kívül minden egyes nevet olvashatatlanná tettek - megállapítható, hogy helytálló Tátrai ügyvédjének korábbi nyilatkozata, mely szerint az ügyészség nem állt elő új információval a kihallgatások során - olvasható.
A nol.hu cikke szerint a jegyzőkönyvekből az is kiderül, hogy Tátrai őrizetbe vétele óta nem keletkezett olyan irat, vagy nem került elő olyan bizonyíték, amelyet a gyanúsítottaknak lehetősége lett volna eltüntetni, vagy megmásítani. "Ez azért érdekes, mert az előzetes letartóztatást javasló ügyészi indítvány indokolásában a bizonyítékok megsemmisítésének és a tanúk befolyásolásának lehetősége szerepel. Igaz, az indítványok nem térnek ki arra, hogy történt-e ilyen kísérlet ténylegesen - pedig az előzetesnek ez feltétele a törvény szerint - csak az elméleti lehetőséget emeli ki" - írták. Mint olvasható, az ügyészségi gyanúsítás azt rója Tátrai terhére, hogy az értékbecsléseket nem ellenőrizte, s ezzel hozzájárult a vagyoni hátrány keletkezéséhez. Tátrai ugyanakkor azt állítja, hogy neki nem is volt hatásköre az értékbecslések ellenőrzésére.
Sukorói ingatlancsere: előzetesben marad Tátrai Miklós és Császy Zsolt
A nol.hu szerdai információi szerint a bíróság március másodikáig meghosszabbította Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) volt vezérigazgatójának és Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatójának előzetes letartóztatását a sukorói ingatlancsere ügyében.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.