A közlemény szerint a gyanúsított egy józsefvárosi lakásban késsel többször megszúrta a férfit, aki a helyszínen életét vesztette. A bűncselekmény elkövetésével a sértett 51 éves felesége gyanúsítható, akit a rendőrök még aznap délelőtt a helyszínen elfogtak.
Józsefvárosi horror
A gyanú szerint késsel végzett férjével egy nő vasárnap reggel a fővárosban - közölte a rendőrség.
Magyar Péter egy hétig nem lesz: előbb a NATO-csúcsra utazik, majd a gyerekeivel pihen
Sulyok Tamás szerint a mandátuma megszüntetését jelentő alkotmánymódosítás nincs összhangban a jogállamisággal
Török Gábor sorvezetőt készített az Alaptörvény-módosítás értelmezéséhez
Bilincsbe verve vezették el a kukkolót - Az én hetem Lackfi Jánossal
Jürgen Klopp igent mondott, ő lesz az új német szövetségi kapitány
Két nappal Julian Nagelsmann lemondása után már meg is egyezett vele a német szövetség.