„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Kivonultak az MSZP és a Jobbik képviselői a parlament kulturális és sajtóbizottságának üléséről hétfőn, miután a szocialisták által javasolt, a médiatörvény tervezetével kapcsolatos napirendi változtatást a bizottság fideszes többsége nem fogadta el.
Mandur László szocialista országgyűlési képviselő azt mondta, a médiatörvényre vonatkozó előterjesztések "nem ütik meg a megfelelő előkészítettségi szintet", és az indítvány részletes vitára bocsátását egy héttel javasolta elhalasztani. Kivonulása előtt Novák Előd a Jobbik részéről sérelmezte, hogy a Fidesz törvényjavaslathoz tett ajánlási pontjai a hétvégén nem voltak elérhetők a parlament honlapján.
A három fideszes képviselő által benyújtott, a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló kormánypárti törvényjavaslathoz kapcsolódóan a bizottság végül 316 ajánlási pontról szavazott. A bizottság munkájában az ellenzék részéről az egyetlen LMP-s tag, a bizottság egyik alelnöke, Karácsony Gergely vett részt.
A médiafelügyelet és a médiapiaci szereplők jogait, illetve kötelességeit összefogó, többek között műsorkvótákról, médiapiaci szereplőkre kiróható szankciókról is szóló 174 oldalas jogszabálytervezethez az MSZP múlt pénteken 88 módosító indítványt nyújtott be. Az ellenzéki párt több más változtatás mellett kivenné a nyomtatott sajtóra és az internetre vonatkozó rendelkezéseket a médiatörvény-tervezet hatálya alól. A Jobbik 40, az LMP 37 módosító indítvánnyal élt. A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló, Rogán Antal, Cser-Palkovics András és Menczer Erzsébet fideszes parlamenti képviselők által benyújtott indítványról a tervek szerint december 20-án szavaz az Országgyűlés.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.