Az árusokat a napokban egy korábbi vásárlójuk ismerte fel, aki bejelentést tett róluk az ózdi kapitányságon - közölte Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság. A bejelentő elmondta, hogy a házaspár korábban az ónodi vásárban adott el lejárt szavatosságú, romlott csokoládét, amelyen - mint számára utóbb kiderült - még élősködők is voltak. Az ózdi piacon tartott ellenőrzés során a járőrök átvizsgálták az árusok gépkocsiját, amelyből több, lejárt szavatosságú termék is előkerült. A rendőrök csaknem negyedmillió forint értékű édességet foglaltak le a házaspártól, velük szemben rossz minőségű termék forgalomba hozatala, valamint jogosulatlan kereskedés miatt kezdeményeztek eljárást a fogyasztóvédelmi hatóság illetékes területi szervénél. A lefoglalt csokoládék között volt olyan is, amelynek a szavatossága 2002-ben járt le - tette hozzá a rendőrségi szóvivő.
Romlott csokoládét árult egy tiszafüredi házaspár
Csaknem negyedmillió forint értékű romlott csokoládét foglaltak le az ózdi piacon a helyi rendőrkapitányság munkatársai, a lejárt szavatosságú édességet egy tiszafüredi házaspár kínálta.
Orbán szójátékkal jelentette be, hogy Bóka János a Fidesz új frakcióvezetője
Szerződést bontott az MTVA a Hazajáró című műsor készítőivel
A műsor készítőinek egyesülete szervezi a kitörés-túrákat.
Puzsérék is megnevezték jelöltjüket az államfői posztra
A Szemlélek Fabiny Tamást ajánlja államfőnek
Kátai-Németh Vilmos bemutatta gyermekvédelmi helyettes államtitkárát
Országos vizsgálat indult a kórházban hagyott kisgyerekek ügyében
Elhunyt a „trollkodó” filozófus, aki 14 évesen verset írt Nagy Imréék kivégzéséről
Ludassy Mária 82 éves volt.