Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Balatonfenyvesen több utcát és több száz telket öntött el a balaton víze csütörtökön. A víz még a parttól 100 méterre is bokáig áll.
Lombár Gábor, a település polgármestere a Független Hírügynökségnek elmondta: várhatóan a víz jó ideig ott marad az utcákon, különösen akkor, ha beüt a még hidegebb idő és esetleg megfagy. Az erős hullámverés a part védelmét szolgáló hullámtörőket a tóba görgeti. Az esetleges fagyást is beleszámítva a polgármester becslése szerint több százmillió forintos kár érheti. A parti védművek javítása ugyanis méterenként 100 ezer forintba kerül. A településen egyébként házakat nem, csak utcákat és telkeket öntött el egyelőre a víz, emberélet nincs veszélyben.
Korábban a Balatoni Vízügyi Kirendeltség vezetője, Pécseli Péter a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a Balaton vízszintje folyamatosan emelkedik, a jelenlegi átlagos vízszint 126 centiméter, amivel 50 éves rekord dőlt meg. Utoljára 1951-ben mértek hasonlóan magas, 125 centiméteres vízállást a tavon. A Sió csatornán folyamatosan engedik le a Balaton vizét, de egyelőre több víz érkezik, mint amit kiengednek. Rosszabb hír ennél, hogy a következő három-négy napra erős észak-északnyugati szél várható, az erős szél hatására pedig a Balaton vize "kibillen": az északi parton csökken a vízszint, a délire azonban várhatóan még 25 centiméter magas vízoszlop érkezik.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.