A mintegy 200 méteres vízátfolyáson csak a magasabb falugondnoki autóval tudnak áthajtani. A vízállás jelentősen nem emelkedett péntekre virradóra, de az útviszonyok sokkal rosszabbak, mint egy nappal korábban, a hideg miatt ugyanis a víz a „széleken” lefagy, s nagyon csúszik - mondta Krajnyák Dénes tornaszentandrási független polgármester. Hozzátette: most már veszélyes az áthajtás a vízátfolyáson, emiatt komoly problémát jelent a községben a ki- és a bejutás.
Péntek reggel azokat, akiknek sürgős dolguk volt, illetve akik munkába mentek, átvitték a „vízen”. Volt egy sürgős eset is: reggel mentővel kellett volna elszállítani egy beteget, de a mentősök sem tudtak „átkelni” a Bódva áradatán, így a falugondnoki autóval oldották meg a szállítást. A polgármester megjegyezte: az idén ez a hetedik elöntés, amikor a Bódva elzárja a falut.