A Tisza országhatár és Vásárosnamény közötti szakaszán a hideg időjárás hatására gyors apadás indult meg, a Magosliget és Tiszakóród közötti bal parti gátaknál már a készültség is megszűnhetett - mondta az igazgató. Hozzátette: a 2001-es árvíz idején mért maximumhoz, a 934 centiméterhez közeli nagy víztömeg Lónya és Záhony irányába tart, s a gátaknál továbbra is harmadfokú a készültség. Az árvízvédelmi osztag a Vásárosnamény alatti folyószakaszon is fokozott figyelemmel követi az ár vonulását.
Bodnár Gáspár tájékoztatása szerint a vásárosnaményi 904 centiméteres tetőzési színt az eddig mért negyedik legnagyobb vízállás volt. Előtte, Tivadarnál pedig a harmadik legnagyobb vízszinttel tetőzött a folyó, 890 centiméteren. Az igazgató kiemelte: Vásárosnamény alatt még igen jelentős áradás várható, mivel a Tisza a beregi kisváros közelében fogadja be a torkolló, szintén harmadfokú készenlétet indokoló magasságon áradó Szamos és Kraszna vízét. A lejjebb betorkolló Túron pedig másodfokú szintet ért el az árhullám.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jelenleg 186 kilométeres gátrészen harmadfokú, 275 kilométeren pedig másodfokú az árvízvédelmi készültség a töltések mentén. A belvíz miatt árad a Lónyay-főcsatorna is, amelynél ugyancsak másodfokú a védelmi készenlét. Bodnár Gáspár arról is beszélt, hogy egyre több árvízi jelenség ellen kell beavatkozni a védekezésben résztvevőknek. Ideiglenes védművek építésével erősítik a töltésrészeket, valamint segítik az önkormányzati feladatok ellátását is. Így elvégezték a kismadai nyári gát magasítását, fóliaterítéses hullámverés elleni védelmét. Aranyosapáti és Kisvarsány települések úgynevezett ófalui részein pedig több száz lakos ingatlanjának védelmében tettek óvintézkedéseket, az árvízvédelmi osztag tagjainak közreműködésével.
Harminc centire van legmagasabb vízállásától a Tisza
Harminc centiméterre közelítette meg a Tiszán vonuló árhullám az eddig mért legnagyobb vízállást Vásárosnaménynál; a folyó vasárnap reggel 904 centiméterrel tetőzött a beregi kisvárosnál - közölte Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.
Így oldják meg Ukrajnában, hogy akkor is legyen áram, ha az oroszok kilőtték a transzformátort - Földes András riportja
A volt TEK-es Hajdu Jánost gyanúsítottként hallgatták ki az aranykonvojügyben
Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar Pétertől a parlamentben
Forsthoffer Ágnes: Mélységesen szégyellem magam mindannyiunk helyett, amikor ilyet látok
A foci-vb csoportköre számokban: váratlan helyről törtek a spanyolok babérjaira, a sztárcsatárokról is sokat elárulnak az adatok
A 96. percben lőtt góllal ütötték ki a brazilok a vb-ről Japánt
Német dráma: Paraguay tizenegyespárbajban ejtette ki az esélyest
Keddtől Ruff Bálint az MCC főnöke és a többi kekva élére is minisztereket jelöltek ki
Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg volt vezetője
Gazsi Zoltánt hat évvel ezelőtt diagnosztizálták vastagbélrákkal, az elmúlt években rendíthetetlen derűvel és nyugalommal beszél betegségéről.