Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Ismét elmaradt a bíróságon a Meggyes Tamás volt esztergomi polgármester ellen állítólag géppisztolyos merényletet tervező férfi büntetőpere, miután a vádlott nem jelent meg – írja a Népszava.
A december 15-i már a második ilyen eset volt: Sz. K. az augusztusi első tárgyalásra sem ment el. Az emberölési kísérlettel vádolt személyt kétszer is elengedte a hatóság, mivel nem tartottak a szökésétől - írja a Népszava. Sz. K.-t az első tárgyalás előtt is nehezen találták meg, mégis elengedték. Eltűnt, újra körözni kezdték, majd elfogták, de mivel megígérte, hogy a második tárgyaláson ott lesz, nem tartották előzetesben.
Meggyes tavaly ősszel, a mellette szervezett szimpátiatüntetésen jelentette be, hogy egy motorról, géppisztollyal akarták megölni őt. Szerinte a támadók „az MSZP zsoldjában állnak”. Többeket vádolt érintettséggel. Utalt korábbi kampányfőnökére, aki rágalmazásért már többször beperelte őt hasonló kijelentései miatt, de a Meggyes elleni eljárások megakadtak, mivel mentelmi jogát nem függesztette fel a Ház. Meggyes a merénylettel kapcsolatban célzott egy helyi vállalkozóra is. Mindkettejüket összefüggésbe hozta korábban házának és autójának 2008-as felgyújtásával.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.