szerző:
MTI

A hatályos jogszabályok alapján a földgázellátás folytonossága minden felhasználó számára biztosított, akkor is, ha egy szolgáltató nem lenne képes eleget tenni vállalt kötelezettségeinek - hangsúlyozta Bencsik János, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán.

Az államtitkár jelezte: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium - együttműködve a Magyar Energiahivatallal - figyelemmel kíséri a gázkereskedő Emfesz Kft. körül kialakult helyzetet, és mérlegeli, hogy az esetleges ellátási kockázatok kezelésére megfelelő-e a jogszabályi környezet, és biztosítható-e a fogyasztók zavartalan ellátása.

Bencsik János hangoztatta: az esetleges ellátási kockázatok kezelésére a jogszabályi környezet megfelelően kidolgozott, részletes forgatókönyvek alkalmazását teszi lehetővé, ezek indokolt esetben automatikusan életbe lépnek.

Amennyiben valamely ok miatt valamelyik gázkereskedő vagy gázelosztó cég nem tudná teljesíteni ellátási kötelezettségét, akkor van olyan hatályos szabályozás, ami alapján az érintett fogyasztók ellátása biztosítható, hiszen a szerződésszerűen működő fogyasztó ellátás nélkül semmilyen körülmények között nem maradhat - húzta alá az államtitkár.

Hozzátette: a döntést a Magyar Energiahivatal hozza meg, a hatályos 48/2010. évi, február 26-án született kormányrendelet alapján.

Az Emfesz Kft. szerdán közölte az MTI-vel, hogy mintegy 3 milliárd forinttal tartozik neki Pomázi Csaba több cége, a Dunacent Kft., az ENERGOTT Kft., az Alfa-Nova Kft., illetve a Szegedi Hőszolgáltató Kft. Jelezte azt is, hogy jogos követelése érvényesítése érdekében az Emfesz Kft. azonnali hatállyal valamennyi polgári és egyéb jogi eszközt, ideértve egyebek mellett a készfizető kezességek érvényesítését, a felszámolási eljárások megindítását, a finanszírozó bankok értesítését igénybe vesz.

Az Emfesz azt állította, hogy a társaságok, amelyek Szekszárd, Szolnok, Szeged, Székesfehérvár, Dunaújváros, Tatabánya, és Győr távhőszolgáltatását biztosítják, súlyos és rosszhiszemű szerződésszegő magatartása megnehezíti hosszú távú gázvásárlási szerződéseinek előfinanszírozását.

Az Emfesz Kft. jelenleg 300 ezer lakossági, 300 önkormányzati, 1100 intézményi fogyasztót, hatezer kis- és közepes vállalkozást, valamint több száz ipari céget lát el kedvezményes áron földgázzal.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Videón, ahogy két kamion frontálisan ütközik Kecskemétnél

Videón, ahogy két kamion frontálisan ütközik Kecskemétnél

Négy autóval ütközött egy medve Romániában

Négy autóval ütközött egy medve Romániában

Ez a mesterséges intelligencia 5 évvel korábban jelezheti a mellrák kialakulását

Ez a mesterséges intelligencia 5 évvel korábban jelezheti a mellrák kialakulását

Orvosszakértői jelentés: Epstein felakasztotta magát

Orvosszakértői jelentés: Epstein felakasztotta magát

Két barlangász rekedt a Lengyel-Tátra legmélyebb barlangjában

Két barlangász rekedt a Lengyel-Tátra legmélyebb barlangjában

Scholz: évekig ne várjanak kamatemelést

Scholz: évekig ne várjanak kamatemelést