Tíz autót tört fel egy férfi Sajószentpéteren

Tíz autót tört fel egy 24 éves férfi a Borsod megyei Sajószentpéteren, a rendőrök elfogták - tájékoztatta a rendőrség kedden az MTI-t.

  • MTI MTI
Tíz autót tört fel egy férfi Sajószentpéteren

Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: a helyi férfi december 24-én, az éjszakai órákban tíz autót tört fel rövid idő alatt. Az ittas elkövető először egy haragosának a kocsiját törte fel, majd a környéken még kilenc járműnek esett neki. A tolvaj iratokat, kisebb értékeket, illetve egy GPS-t emelt el, de volt olyan autó, amelyből semmit sem vitt el.

A lopás összértéke nem jelentős, és a gyors elfogásnak köszönhetően meg is térült, az anyagi kár azonban tetemes, hiszen a tettes elég drasztikus módon nyitotta ki az autókat - ismertette a részleteket Dobi Tamás. A 24 éves férfit a rendőrök rövid idő alatt elfogták. A kazincbarcikai rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást, a hatóság gyorsított eljárás keretében tervezi bíróság elé állítani a gyanúsítottat.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.