szerző:
Hírszerző/FH

Ismét a hideg miatt halt meg egy ember, ezúttal Hajdú-Bihar megyében. A férfi egy ismerőse hétvégi házában lakott, ott találtak rá. A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.

Az elsődleges vizsgálatok szerint kihűlés miatt vesztette életét egy 53 éves kabai férfi, aki egy ismerőse hétvégi házában lakott évek óta. A holttestre a ház tulajdonosa bukkant rá szerda délelőtt, miután már három napja nem látták a férfit. A rendőrség szerint kizárt, hogy bűncselekmény történt, ezért az ügyben közigazgatási eljárás indult.

Az eddigi adatok alapján decemberben már öten haltak meg kihűlés miatt a megyében. Az esetek továbbra azt mutatják, hogy nemcsak a hajléktalanokat érinti a kihűlés veszélye. A rendőrség kér mindenkit, hogy ha szükséges, a fagyos időben értesítsék a mentőszolgálatot, tegyenek bejelentést a 107-es, illetve a 112-es telefonszámokon.   

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hírszerző/FH Itthon

Negyvenen megfagytak, 95 százalékon a hajléktalanszállók

Eddig negyven ember halt meg idén kihűlés miatt - közölte a Menhely Alapítvány. Jelenleg országosan 95 százalékban telítettek azok a hajléktalanszállók, amelyeknél nem kell különös feltételeknek megfelelniük azoknak, akik bejelentkeznek.

MTI Itthon

Megfagyott két ember a hétvégén Hajdú-Biharban

Hajdúbagos belterületén szombatra virradóra az utcán találtak rá egy 64 éves férfi holttestére, míg Polgáron ugyanazon a reggelen a vízelvezető árokban egy 25 éves férfi holttestét találták meg.

Bejelentették a 25. James Bond-film címét

Bejelentették a 25. James Bond-film címét

Különleges utasai voltak egy MÁV-szerelvénynek: egy szamár és egy kecske vonatozott

Különleges utasai voltak egy MÁV-szerelvénynek: egy szamár és egy kecske vonatozott

Tíz autót tört fel egy tizenéves Kaposváron, az egyikben milliók hevertek

Tíz autót tört fel egy tizenéves Kaposváron, az egyikben milliók hevertek

Csoportos pert indítottak az Epic Games ellen a Fortnite miatt

Csoportos pert indítottak az Epic Games ellen a Fortnite miatt

Emészthetetlen az ország (propaganda lapjaiból készült) tortája

Emészthetetlen az ország (propaganda lapjaiból készült) tortája

Tárgyalni akar a tiltakozókkal a hongkongi kormányzó

Tárgyalni akar a tiltakozókkal a hongkongi kormányzó